2015. december 14., hétfő

Máshogy történt Éva teremtése? Egy „hamis” Michelangelo-freskó a Sixtus-kápolna közepén



Máshogy történt Éva teremtése?
Egy „hamis” Michelangelo-freskó a Sixtus-kápolna közepén





Michelangelo monumentális freskósora a Sixtus-kápolnában a világ egyik legismertebb alkotása. Ötszáz éve csodáljuk a képeket, és nem látjuk meg a bennük levő valódi üzenetet.
Pedig a megfestett jelenetek nem egyeznek az elfogadott, kánonban rögzített magyarázatokkal.
Nincs bennük elrejtett titok, minden mondanivaló ott ragyog jól láthatóan, gondolkodásra késztetve a nézőket. Feltéve, ha mernénk látni a saját szemünkkel, és tennénk egy kis erőfeszítést a másként gondolkodásra.
Azt hisszük, hogy pontosan tudjuk, mit látunk odafent, pedig csak vakon bámuljuk a belénk hipnotizált magyarázatot. Próbáljuk meg most új szemmel nézni a képeket!



A mennyezet közepén kilenc festmény ábrázolja az Biblia egyes eseményeit. Ebből öt képkocka kisebb, és négy meztelen ifjú fogja közre, a másik négy kép pedig jóval nagyobb, keret nélküli.
Az első három festmény a teremtésről szól. 

A hivatalos nézőpont szerint: 
1. A világosság és a sötétség szétválasztása,
2. A Nap, a Hold és a növények teremtése,
3. A víz és a föld szétválasztása





És nézzük, mi nem stimmel!  
Az első kép nagyjából megfelel a címnek, ez a bibliai első nap egyik eseménye, bár nagyon egyéni módon ábrázolja a Teremtőt. A második képpel már komoly probléma van: nem jó a sorrend, fel van cserélődve a két esemény: előbb szét kellene választani a vizet meg a földet, az a bibliai második nap története, utána következhetnek a harmadik napon a Nap, a Hold meg a növények.
Tehát itt máris megállhatunk, és megnézhetjük jobban, mi lehet a képen.
És akkor jöhetnek a kérdések:
- Miért van rajta két Teremtő?
- Miért olyan dühös és parancsoló az egyik, hogy még az angyalok is rémülten néznek rá?
- Miért fordít neki hátat a másik, egyértelműen és látványosan a fenekét mutatva feléje és a néző felé is?
- Mit jelenthet ez az indulat, sértődöttség, kettészakadás?
- Hova megy a második Teremtő?



… Ezek itt most csak elgondolkodtató kérdések. Nem kell, hogy válaszolni tudjunk rá, de legalább zökkentsenek ki a kábulatból. Valami különös van a képeken. Valami más.

A harmadik részlet állítólag a víz és a föld szétválasztása. De csak egy széttárt karú, magányos Teremtő lebeg a semmiben. Ehhez sokkal jobban megfelelne az a bibliai idézet, hogy „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.”
Csakhogy ezek a Teremtés legelső mondatai, és az első napról szólnak. Miért illenek akkor a harmadik képhez?

Valami nagyon nincs rendben. És ezek a képek a keresztény vallás legszentebb helyén, a pápaválasztásra szolgáló kápolna mennyezetén ragyognak. Ott, ahol mindenki kívülről tudhatja az egész Bibliát. Nekik festette Michelangelo ezeket a meghökkentő illusztrációkat. Vajon senki sem merte meglátni a valóságot?

Nézzük tovább!
A következő három rész:
4. Ádám teremtése
5. Éva teremtése
6. A bűnbeesés és kiűzetés a Paradicsomból 


A negyedik képkocka, Ádám teremtése a legismertebb. Hogyan is kérdőjelezhetnénk meg a jelentését?
Csakhogy Ádám teremtése nem így zajlott a Biblia szerint. Ezért Michelangelo idejében, a freskó elkészültekor ezt úgy értelmezték, hogy Isten a helyes életvitelre figyelmezteti Ádámot a felemelt mutatóujjával. Így írta le népszerű könyvében Giorgio Vasari is, a kor legismertebb életrajzírója. És Michelangelo nem tiltakozott.
Az emberek csak találgatták, hogy a művész mit akart ábrázolni a mennyezeten. Főleg azt, hogy mit jelenthetnek azok a hangsúlyosan megfestett, életerős, meztelen ifjak a képeken, akiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna egy megszentelt kápolnában. Szende angyalkáknak és harcias keruboknak illett volna ott őrködniük, ahogy más korabeli képeken is.
De Michelangelo nem magyarázkodott. Nem mondott semmit. 
Aztán a bizonytalan találgatások helyett kialakult a hivatalos nézőpont, és attól kezdve mindenki jólnevelten azt látta bele a képekbe, amit a hatalom helyesnek tartott.
Ha nincsenek akadékoskodó kérdések, akkor nincsenek veszélyes válaszok. Akkor nincs önálló gondolkodás. Amit nem lehet hivatalosan megmagyarázni, arról nem beszélünk, nem vesszük észre, vagy egy egyszerű kijelentő mondattal elintézzük: „Ott vannak a meztelen ifjak. Nincs jelentőségük. Nincs kérdés. Mindenki fogja be a száját, és lehetőleg a szemét is. Mi majd elmondjuk, mi van odafent, és mit kell látni. Mi tudjuk, mi megnevezzük, és a ti dolgotok, hogy elhiggyétek.”

Szóval lenne elgondolkodnivaló Ádám teremtésén is.
Utána következik Éva teremtése. Ez a képkocka viszont azért lóg ki a sorból, mert ez az egyetlen, amelyik pontosan ábrázolja a bibliai leírást. És emiatt ez „hamis”.
Ezt nem „Michelangelo, a Művész alkotta, hanem „Michelangelo, az ember festette a falra.
És ez sem lehet véletlen.
De erre majd mindjárt visszatérünk, csak előtte nézzük végig a sort.


A bűnbeesés és a kiűzetés a Paradicsomból című képen azonnal szembeötlik a probléma: Ádám saját maga nyúl a gyümölcsért! Nem Éva csábítja bűnre, nem a Nő a bűnbeesés okozója. Mindketten saját akarattal, saját döntéssel vesznek a Tudás fájáról. Sőt, Ádám jóval aktívabb cselekvő.
Ez viszont ellentmond az egész bibliai történetsornak. Ez egy eretnek, lázadó gondolat képi megjelenítése. Hogyan lehet, hogy ezt senki nem merte meglátni, szóvá tenni azóta sem?
Ennyire vakok vagyunk??

Nézzünk hát, és lássunk…

És haladjunk tovább. Az utolsó három jelenet Noé életéből való:
7. Noé áldozata
8. Az Özönvíz
9. Noé részegsége




A hetedik kép sorrendje megint problémás, hiszen Noé az özönvízből való megmenekülés után mutatott be áldozatot. Ezért sokáig ezt a részletet Káin és Ábel áldozatbemutatásának nevezték, de ahhoz meg nem voltak beazonosíthatóak a szereplők. És mivel a hármas egységekben levő jelenetfelosztás jól hangzott, úgy döntöttek, hogy az a logikus, hogy három kép a Teremtésről szól, három az Édenkertről, három meg Noé életéről. Tehát ez itt Noé áldozatbemutatása, punktum, és mindegy, hogy hol van, ne foglalkozzunk azzal, hogy így semmi értelme. Ide festette a művész, és kész. Nincs kérdés.

A következő, nyolcadik jelenet hivatalos megnevezése az Özönvíz. Az ezt megelőző blogbejegyzésben írtam arról, hogy nézzük csak meg: ez egyáltalán nem egy rémülten menekülő, pusztulásra ítélt embertömeg itt az előtérben, hanem a biztos Új Világba megérkező túlélők csoportja. A háttérben pedig jelentéktelenül és a semmibe elsodródva lebeg Noé bárkája.  
A bejárati ajtó feletti utolsó képkocka Noé részegségét ábrázolja. Ezen is vannak különös részletek, de ezekről, meg a többi képről majd máskor írok. Most térjünk vissza a középső részletre, a „hamis” Michelangelo-festményhez.




Michelangelo nagyszerű művész volt, és bár mindig is szobrásznak tartotta magát, a nehezen elvállalt freskófestésben is zseniálisat alkotott. A Sixtus-kápolna mennyezete tele van gyönyörűen megfestett, szakmailag tökéletesen kivitelezett, különböző testtartású, életteli, energiadús emberalakokkal.
Kivéve ezt a középső képkockát.
Pedig ez itt a kompozíció magja, ez a kápolna mértani középpontja. És a hivatalos magyarázat szerint ez tökéletesen helyénvaló, mert ez itt Éva teremtése, a kápolnát pedig Szűz Máriának szentelték, aki tudvalevőleg eltörölte az első nő bűnét, tehát egyértelmű a párhuzam Éva és Szűz Mária között. Ez tehát az egész mű legfontosabb képkockája, ezért festette központi helyre a művész.
Aki ezt az indoklást nem érti, az ne engem okoljon. Ez tényleg a hivatalos magyarázat, ez van a szakkönyvekben és a Wikipédiában is.      
Tessék gondolkodás nélkül elhinni, még ha értelmetlen, akkor is. És ha ez a legfontosabb részlet, akkor tessék ezt látni a legszebbnek, mert annak kellene lennie. Ez a csúcspont, ez hirdeti az anyaszentegyház születését. Nincs kérdés, nincs kételkedés!

Vagy pedig el lehet kezdeni gondolkodni, kombinálni, más magyarázatokat keresni. Vigasztaló a tudat, hogy ennél csak jobb megoldásokat találhatunk ki.
Mert az azért egy csöppnyi józan látásmóddal is elismerhető, hogy ez egy vacak kép. Igen, egy vacak, gyenge minőségű alkotás azokhoz képest, amik körülveszik. Ez nem egy Michelangelo-mű. Ez itt egy hamisítvány.
Persze, fizikailag bizonyítható, hogy ezt is ő festette. Csakhogy nem a zseniális művész ihletett alkotása ez, hanem csupán egy freskófestő átlagos, hétköznapi illusztrációja a bibliai jelenethez.
Az alkotás során Michelangelo a bejárat felől haladt az oltár felé. Tehát ez előtt festette meg az édenkerti jelenetet egy gyönyörű Évával. Ez után alkotta meg Ádámot az energikus, hatalmas Teremtővel. És főleg ugyanekkor festette azokat az életteli meztelen ifjakat a kép négy sarkában. Na, ők elevenek.
Ez a képkocka viszont élettelen. Mint egy hazug kép, mint egy díszlet, ami eltakarja a valóságot.  




Ez itt nem teremtés. Itt egy ájtatos, bamba nőszemély botladozik egy behúzott nyakú, bánatos öregember előtt.
Nézd csak meg alaposan. Ott fekszik egy esetlen Ádám, ájultan elomolva a szikla mellett. Egy gyerekképű kis mamlasz, épp hogy a nyál nem csorog a szája sarkán. Az oldalából lép ki a vastag combú, kissé debil leányzó, és olyan mozdulattal hajol az öregember felé, mint aki cukorkát koldul a Mikulástól. És az az alak egyáltalán nem tűnik valami nagy hatalommal rendelkező Teremtőnek. Csak egy fáradt, csalódott öregúr, aki rezignáltan tárja szét az üres tenyerét a lány felé: sajnálom, de elfogyott a mikuláscsomag. És feltűnően, rikítóan szőke a szakálla és a haja. Ez még a kápolnában, lentről nézve is jól látható. A többi Teremtőnek mind ősz szakálla van, de ez az alak nem tartozik közéjük. Ő csak egy színész, álszakállal és parókával. 
És egyébként is látványosan rosszul lett megfestve. Túl kicsi a feje, nem fér el rendesen a képen. A kereten kívül ülő ifjú majdnem hátba könyökli. A köpenye aránytalanul bő, és ezzel a görnyedt testtartással leginkább egy óriás kabócához hasonlít. Az egész kép olyan, mintha egy kezdő festő műve lenne. És Michelangelo fiatal korában valóban készített egy ehhez hasonló ceruzarajzot, Masaccio Az adógaras című freskójáról. Azon van egy hasonló testtartású alak, de a köpeny még azon a vázlaton is jobban néz ki, mint ezen a képen. Akkoriban tanulgatta a mesterséget, és van abból az időből egy másik vázlatrajza is egy görnyedt nőalakkal, Giotto freskójáról másolva.  



Tehát ez itt egy hamis kép, ami viszont a többitől eltérően pontosan illusztrálja a klasszikusan ismert bibliai történetet.
Lehet tovább gondolni…
Vajon mit akart ezzel sugallni Michelangelo?

Persze lehet, hogy semmi különöset. Sokféle válasz lehet, vegyünk sorra.
- Lehet, hogy csak rossz napja volt, nem volt kedve festeni, azért nem sikerült ez a kép.
Igen, ez is lehet. Michelangelo eleve nem akart freskót festeni, csak a pápai parancsra vállalta, és azért, mert azt remélte, hogy utána végre megalkothatja II. Gyula pápa monumentális síremlékét. Ami aztán végül csak részletekben készült el.
Egyébként pedig ekkor, a munka közepén ment el a pápa háborúzni, és nem hagyott pénzt a folytatásra. Michelangelónak meg kellett szakítania a festést, hogy a pápa után utazzon, és megszerezze tőle a hiányzó összeget.
Tehát igen, lehet, hogy csak egyszerűen rossz kedve volt.
De ehhez képest a meztelen ifjak, és a következő jelenetek mégis tökéletesek lettek.

- Másik lehetőség: Nem szerette a nőket, ezért nem tudott méltó Évát festeni.
Igaz, hogy Michelangelónak nem volt felesége, nem voltak nőkapcsolatai, ugyanúgy, ahogy a másik nagy korabeli zseninek, Leonardónak sem. De alkotott egy csodálatos Pietát, és itt a kápolnában is gyönyörű nőalakok sorakoznak a szibillák között. Lehet, hogy nem a nőket szerette, de festeni nagyon szépeket tudott.

- Harmadik válaszlehetőség: Tudatos döntés volt, hogy ilyen lett ez a kép. Michelangelo nem akarta megfesteni azt, amit valóban gondolt, ehelyett a falra kent egy „hamis” képet. Akinek szeme van, lássa. Ez nem a valóság. Ez a jelenet nem valódi.
Éva teremtése máshogy történt.
Tehát nem igaz az, hogy a Nő utólag egy darab oldalbordából lett összebarkácsolva egy unatkozó kisfiú szórakoztatására, aki nem tudott mit kezdeni magával egyedül. A Nő nem a tartozéka a Férfinak, nem egy mellékes kis darabka belőle.

De akkor mi lehet az igazság Michelangelo szerint?

A képeken végignézve felismerhető, hogy Michelangelo az egész Sixtus-kápolnában egyenrangúnak festette meg a férfit és a nőt.
Azt a másik, eredeti teremtéstörténetet ábrázolva, ami úgy szól: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” És aztán: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.”
Ez az első teremtéstörténet, a Biblia első oldalain. Itt Isten egyszerre teremti a férfit és a nőt, és minden fáról ehetnek, kivétel nélkül! Szó sincs egy kis szűk, bekerített Édenkertről, sem pedig a Tudás fájának tilalmáról.
Aztán, miután Isten megpihen a hetedik napon, és minden szép és jó, egyszer csak elkezdődik a könyvben egy második teremtéstörténet, egy másik(?) Teremtővel, porból formált Ádámkával, oldalborda Évikével, és az ő kis tiltott gyümölcsfás játszóterükkel.

Na, de ez már túl elméleti téma, térjünk most vissza a freskókhoz.
Figyeljük csak meg a mennyezet szélén levő hatalmas alakokat: az ószövetségi próféták mellett egyenrangúan ott ülnek a szibillák, az ókori, pogánynak tartott jósnők is. Nekik hivatalosan nem lenne joguk itt lenni. Persze, erre is készült hivatalos magyarázat: azért lehetnek ott, mert ők is megjövendölték Krisztus eljövetelét.
(Ez azért kissé viccesen hangzik. Ugyanis ez olyan indok, ami alapján az, aki azt mondja: „mindjárt felkel a Nap”, vagy azt, hogy „holnap esni fog az eső”, az értelmezhető úgy is, hogy ő is az égből jövő Megváltó eljövetelét jósolja meg, és akár szent prófétává vagy jósnővé is avathatnánk érte.)








Szóval azt láthatjuk, hogy Michelangelo hasonló tudással rendelkezőnek, egyformán energikusnak, cselekvőnek ábrázolja a nőket is. A bejárat feletti egyik sarokfestményen például Dávid győzi le Góliátot, a másikon pedig Judit győzi le Holofrenész hadvezért.
A Noé áldozatának nevezett jelenetben, a kép előterében a férfi a nő kezébe teszi az áldozatnak szánt húst, kettőjük összeérő keze a fő motívuma a képnek. Az Özönvíznek nevezett részleten egy diadalmas nő, egy anya áll a megmenekültek csoportjának az élén.
Az előző, édenkerti képen pedig Ádám és Éva egyaránt nyúl a Tudás fájának gyümölcséért, akár tiltott volt, akár nem. Tehát nincs meg a Nő bűne, nem ő a csábító, nem ő a felelős az egész emberiség bűnbeeséséért. És ezzel az egész bűnbeesős történet is megkérdőjeleződik. És akkor az ember teremtése máshogy is történhetett. 



És még egy érdekesség. Az „Éva teremtése” képen belül esetlenek és élettelenek az alakok, de a kereten kívüli ifjak nagyon is élők. Az egyik majdnem hátbakönyökli a szakállas öregembert, akkora lendülettel mozdul. A másik gondterhelten vakarja a fejét.
És ott van egy szép ifjú, akinek nagyon ismerős lehet az arca. Ha kinagyítjuk: lám, olyan, mintha a szomszédos képen levő Ádám lenne! És ott a másik fiatal, akinek deréktól lefelé férfi teste van, de az arca az édenkerti Évához hasonló. (főleg, ha megfordítjuk, és ugyanarra néznek.)
Lehet, hogy csak különös véletlen, de érdekes hasonlóságok.
És lehet, hogy van jelentőségük. Lehet ez például Michelangelo üzenete arról, hogy az igazság a kereten, a kerítésen kívül van. 






 

 



Összegzésül tehát: ha Michelangelo szerint nem úgy történt az édenkerti jelenet, ahogy a nagykönyvben le van írva, ha Éva teremtése hazugság, és Ádám teremtése is lehetett másként, akkor érdemes elgondolkodni más válaszokon is, mint amiket készen kap az ember.

Az egész keresztény vallás a bűnbeesés aktusából eredezteti a hitrendszerét.
Michelangelo pedig valami mást sugall.







Nincsenek kész válaszok. Azt gondolsz, amit akarsz, abban hiszel, amiben akarsz. Csak tudj róla, hogy akkor látod meg a valóságot, ha nyitva van a szemed.
Ezzel az írással nem azt akarom megmondani, hogy mit láss, csak arra bátorítalak, hogy merj látni.
Merj önállóan látni és önállóan gondolkodni. Mert ehhez bátorság is szükséges.
  
Te döntesz. Te választasz.

…………………………………………………….


 A freskó további, elgondolkodtató részleteiről a következő fejezetekben lehet olvasni:



 http://michelangelotitok.blogspot.hu/2016/01/ertelemmel-teremtett-ember-vagy.html
 

......................................................................................
Kedves Olvasó! 

A blogon, a korábbi fejezetekben olvasható, a témához kapcsolódó regényt az írói fantázia szülte.
A történet arról szól, hogy a reneszánsz idején Firenze környékére megérkezett egy nagy szellemi csoport, köztük Leonardo, Michelangelo és Raffaello, akik megpróbálták megváltoztatni a világot.
De Leonardo kudarcot vallott: nem ő lett X. Leó pápa, és így nem egy megreformált, humánus egyház alakította a középkor történelmét. Elbukott a nagy terv, nem sikerült az emberiséget egy magasabb szintre emelni, és az a szellemi üzenet azóta sem ért le a világunkba.
A Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján Michelangelo megfestette a küldetés történetét, a feladatot és a bukást is, de ötszáz éve csak nézzük, és nem látjuk meg a valóságot.
Most kinyílhat a Kapu, felismerhetjük végre önmagunkat mi, a régi küldetés jelenkori örökösei, vállalhatjuk a felelősséget az életünkért, a kezünkbe vehetjük az irányítást, és ezzel megteremthetjük az Új Világot.

……………………………………………………


Itt bárki tehet egy kis virtuális látogatást a Sixtus-kápolnába:
Csodálatos látvány! A számítógép billentyűzetén levő nyilakkal lehet körbefordulni, felfelé-lefelé nézni, az egér görgetésével pedig kinagyíthatók a képek.

 









2 megjegyzés:

  1. Ez az írás fantasztikus...
    Csak a magyar házimhoz kerestem műalkotást, és szembejött velem ez az oldal...
    Annyira beleragadtam, köszönöm, hogy megírtad!��

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus es elgondolkodtato iras!!! Koszonom hogy olvashattam mert itt elottunk van igazan az igazsag csak az nem latja aki nem akarja!!! Ugy mint most jelenleg is a vilagunkban!!!

    VálaszTörlés