A Michelangelo-titok: Értelemmel teremtett Ember vagy legyártott rabszolga? Melyik a Te teremtéstörténeted?

Értelemmel teremtett Ember vagy legyártott rabszolga?

Melyik a Te teremtéstörténeted?

Te mit látsz az Édenkerti képen?

Egy szép kis színes illusztrációt a bibliai történethez? Vagy pedig zavarba ejtő, elgondolkodtató részletekkel teli üzenetet?

Képes vagy meglátni a valóságot a szemed előtt, vagy a beléd kódolt rabszolga-program fut a fejedben?

Szabadon gondolkodó, tudatos ember vagy, vagy pedig madzagon rángatott bábu?

Michelangelo ötszáz éve eretnek, lázadó, felébresztő hatású képsorokat festett a Sixtus-kápolna mennyezetére, de mi azóta is vakon sétálgatunk alattuk.

Nézzük meg végre nyitott szemmel a festményt.

A hivatalos magyarázat szerint ez két külön jelenet együtt ábrázolva: bal oldalon az első emberpár bűnbeesése, jobb oldalon pedig a következmény, a kiűzetés a Paradicsomból.

És mi a valóság?

A leglátványosabb eltérés a közismert történettől az, hogy a képen Ádám saját maga nyúl a Tudás fájának gyümölcséért. Nem Éva csábítja őt bűnre, tehát nem a Nő az egész bűnbeesés okozója. Sőt. Ádám maga veszi el, míg Évának a kígyótestű nőalak adja oda.

Az egész keresztény vallási rendszer a bűnbeesésre van felépítve. Az eredendő bűn, vagyis az első emberpár tette miatt minden ember eleve bűnösnek születik, ezért van szükség az egyházra, Krisztusra, megváltásra. És ez a történet az alapja a nők alárendelésének is.

És erre itt van ez a festmény, a katolikus egyház legszentebb helyén, a pápaválasztási kápolna mennyezetén.

Nem nevezhető ez művészi szabadságnak, esetleg tévedésnek. Ezt nem lehet csak úgy, véletlenül így festeni.

És ezen a képen semmi bűnös, tiltott esemény nem látszik. Ez egy békés, harmonikus édenkerti jelenet. Egy férfi és egy nő nyugodtan, szabadon eszik egy fa gyümölcséből.

Aztán ott a másik emberpár, akiket egy kardos angyal távol tart ettől a fától. Elvileg ez ugyanaz a két ember, a bűnös Ádám és Éva.

Dehát szemmel láthatóan ők mások! Nem is hasonlítanak hozzájuk.

A „hivatalos nézet” szerint azért, mert a bűntől megcsúnyultak.

Na persze…

Egyébként pedig a történet szerint a bűnbeesős-almaevős rész után Ádám és Éva fügefalevelekkel takarták el a meztelenségüket. De ezen a képen továbbra is meztelenek.

Viszont ha jobban kinyitjuk a szemünket, és megnézzük a kép környezetét, akkor érdekes dolgot találhatunk. A freskósort keretezve próféták és szibillák (jósnők) ülnek körben a mennyezet szélén.

És pont ez alatt a kép alatt ott van egyik oldalról a Cumeai szibilla, a másik felől pedig Ézsaiás próféta, akik viszont erősen hasonlítanak ahhoz a két emberhez, akiknek távozniuk kell a Tudás fájától.

És akkor nézzük azt a középen álló fát! Ez a Jó és a Rossz tudásának a fája, és van rajta egy kígyó, mellette meg egy angyal.

De miért olyan furcsán tekeredik rajta az a kígyó? Csomót kötött önmagára?

Kövessük csak a kanyarulatokat!

Ez két kígyó! És ez így, kissé rejtetten ábrázolva, hogy ne legyen azonnal nyilvánvaló, de mégis felismerhető: ez már valóban a Tudás fája. Ez Hermész botja a két kígyóval.

Ez az isteni hírnök, Hermész/Merkúr pálcája, a caduceus. Ebben együtt van az égi és földi tudás, a jó és a rossz tudásának a képessége. A caduceus valójában a Tudás fájának ősi jelképe. És ezzel együtt jelenti a teljességet, a férfi és női energiák összefonódását, a hermetikus tudást, az emberi energiarendszert, az ellentétek kiegyenlítődését. De nem keresztény, hanem jóval korábbi, görög-római jelkép.

................................................

Összegezve tehát a festményen több zavaró részlet is van, ami nem illik az elfogadott értelmezéshez. Emiatt lehet, hogy egy egészen más történetet ábrázol, és egészen más az üzenete.

Lehet, hogy ez két külön emberpár. Az egyiküknek szabad enni a Tudás fájáról, övék a Teljesség. A másik embercsoportot távol tartja egy tilalom a tiszta tudástól, csak ködös látomások, zavaros jóslatok szűrőjén át kaphat belőle valamit.

.......................................................

És akkor gondoljuk ezt tovább, most már filozófiai oldalról. És olvassunk bele a nagykönyvbe, hogyan is szólt ez eredetileg a Bibliában.

Ez az alapvető teremtéstörténet beleépült a gondolkodásmódunkba, a kultúránkba, a jelképrendszerünkbe. A nem vallásos emberek számára is közismertek a főbb események: a teremtés hat napja, Ádám teremtése a porból, Éva összebarkácsolása az oldalbordából, a tiltott gyümölcs és a bűnbeesés, tehát az eredendő bűn, aztán a kiűzetés a Paradicsomból.

Az egyház erre a történetre építette fel a rendszerét.

És közben az emberek egy része nem olvasta el a Biblia legelső pár oldalát sem, aki pedig elolvasta, az lehet, hogy nem mer önállóan gondolkozni.

Merthogy két Teremtéstörténet van benne. Ott, mindjárt a legelején.

Az egyikben Isten a szabad, önálló embert teremti meg, aki attól kezdve a maga ura.

A második történetben pedig „Isten Úr”, tehát egy magát „Istennek nevező úr” gyárt magának egy kis játékszert, rabszolgát, akivel kísérletezni kezd, értelmetlen tilalmakkal tesztelgeti, és amikor nem tetszik neki a működése, eldobja.

Két, különböző típusú ember él ma is a földön. A „gyártott ember” programozottan, gondolkodás nélkül él most is, félve és engedelmeskedve, vagy lázadozva rendetlenkedve, robotolva a megélhetésért vagy ész nélkül pusztítva a környezetét.

És közben a szabad ember majdnem elveszett. Mert elaludt, elkábult, beállt a sorba a rabszolgák közé. És majdnem elvesztette az egész bolygót, ami pedig eredetileg az övé volt.

De még felébredhet. Még feltámadhat.

Nézzük meg tehát, hogyan szól a történet.

Az első teremtéstörténet egy racionálisan is elfogadható fejlődési sort ír le, ami nagyjából megfelel a világegyetem vázlatosan elmesélt kialakulásának: az ég és föld, világosság és sötétség, a vizek és a száraz szétválasztása, növények megteremtése – itt egy visszakanyarodással a Nap és a Hold teremtése – de aztán megint logikusan folytatódik: vízben élő állatok, madarak, és a szárazföldi állatok.

És aztán a hatodik napon:

„²⁶Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” ²⁷Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.

²⁸Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

²⁹Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. ³⁰A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. ³¹Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

¹Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. ²Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. ³Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. ⁴Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.”

A Teremtés könyve 1-2. fejezet

Tehát: a saját képmására teremtette, férfinak és nőnek teremtette.

Vagyis mindketten, a férfi és a nő is Isten képmása. Egyenrangúak. És egyszerre lettek teremtve.

És az egész földet nekik adja, nem csak egy kis, elkerített kertecskét. Minden fáról ehetnek, kivétel nélkül. Nincs tiltás. Tehát nem eshetnek bűnbe. Ez itt az ő világuk, ők uralhatják, és szabadon azt tehetnek, amit akarnak.

Nincs bűn, nincs alárendeltség. Isten megáldotta őket.

Ez az eredeti Ember, a Föld jogos ura, önálló és szabad.

Aztán folytatódik az írás, és következik egy másik, jóval furcsább és érthetetlenebb „teremtés”. Ami sokkal inkább megfelel egy laboratóriumi kísérletnek.

^„4Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, ⁵még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. ⁶Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét. ⁷Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.”

Ez egy sivár vidék. És ebben a történetben a föld porából, anyagból alkotja az embert, és nincs szó arról, hogy „a saját képmására.”

⁸Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. ⁹És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. ¹⁰Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. ¹¹Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található. ¹²Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is. ¹³A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét. ¹⁴A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.

Ez egy földrajzilag körülhatárolt kis rész, egy zárt kert. És ahhoz képest, hogy az előbb még puszta és kietlen a táj, most már vannak folyók, sőt országok is, amik kívül esnek a kerten. Tehát van élet, és élnek emberek a kerten kívül is!

¹⁵Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. ¹⁶Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. ¹⁷De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.”

Itt egy főnök utasít egy rabszolgát, hogy a birtokán dolgozzon. Parancsol és tilt. És szó sincs áldásról! Ez az ember nem kapott áldást. Ez egy szolga.

¹⁸Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” ¹⁹Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. ²⁰Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.

Most teremt állatokat, madarakat, miközben az előző történetben ez már jóval korábban, az evolúciós fejlődésnek nagyjából megfelelően megtörtént. És odaviszi az unatkozó, passzív Ádámkához: „Na, itt ez a dolog, mi legyen a neve? Jól van, ez lesz a maci. Az meg a róka koma. Ügyes vagy, Ádámka. Felismerted a különbségeket. Nagyszerű, a teszteredmények biztatóak. Értelmes lényt raktunk össze. De mi a gond, vele se akarsz játszani? Na jól van, hozok neked másik játszótársat, csak legyen valami interaktivitás a kísérletben.”

Viszont Ádámka csak elnevezi őket, de nem kapja meg a hatalmat az élőlények fölött, mint az eredeti történetben.

²¹Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. ²²Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. ²³Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” ²⁴Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. ²⁵Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.

Megjegyzendő, hogy sok vallásos felnőtt ember szilárd meggyőződése, hogy a férfiaknak eggyel kevesebb bordájuk van, hiszen azt mondja az írás, hogy ebből lett a nő. És nem zavarja a hitüket az a biológiai tény, hogy ez nem így van. Viszont a leírás kísértetiesen emlékezet a modern klónozásra.

Tehát ez a második teremtéstörténet. Itt egy rabszolgát, egy kísérleti nyulat gyárt valaki, aki istennek hiszi magát.

De ő nem az eredeti Teremtő. És a történet is jóval később játszódik, akkor, amikor már országok is vannak a Földön, tehát élnek már más emberek.

Az első történet a szövege alapján is korábbi keletkezésű, egy ősi szöveg. Az eredetiben Isten neve: Elohim. A második történet későbbi korból származik, ebben Jahve Elohim szerepel: Úr Isten. És ha tovább olvasunk, Káin történetében már csak Jahve, tehát „simán” Úr van. Később már keveredik a szövegben a többféle elnevezés, de az elején még tisztán elkülöníthető, hogy itt más-más szereplőről van szó. Van a teremtő Isten az elején, aztán egy Istennek nevezett Úr, a laboratóriumi kísérletével, és később már csak egy felügyelő Úr, isteni név és hatalom nélkül.

És még pár jelentőségteljes mondat a továbbiakból:

A „bűnbeesés” után, tehát amikor a rabszolga engedetlen lett, a gazdája kizavarja a kertből, és megátkozza.

¹⁷Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. ¹⁸Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. ¹⁹Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.”

Az eredeti Teremtő megáldotta a maga képére alkotott Embert. Itt pedig átok és büntetés van, és szó sincs arról, hogy lenne köztük bármi hasonlóság. Épp ellenkezőleg: „Por vagy, koszos rabszolga vagy, selejt lettél, nem érdekelsz tovább, szenvedj csak.”

Ez az ember nem a Teremtő képmása.

²²Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” ²³Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett.

Hogy mi van? „Egy közülünk”?? Kik közül?

Baj van, mert a rabszolgának saját akarata lett, dobjuk gyorsan ki, hogy keményen dolgoznia kelljen az életbemaradásért, és ne érjen rá gondolkodni. Probléma, hogy hasonlítani kezdett az urához.

Később, miután Káin megöli Ábelt, és az Úr (már csak simán egy Úr, egy intéző) száműzi arról a vidékről:

¹³Kain így szólt az Úrhoz: „Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. ¹⁴Lám, ma elűztél a föld színéről, és el kell rejtőznöm előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, s bárki, aki rám talál, megölhet.” ¹⁵Az Úr azt válaszolta: Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje. ¹⁶Kain azonban elbujdosott az Úr színe elől, és Nod földjén, Édentől keletre telepedett le. Kain utódai. ¹⁷Kain megismerte feleségét, az fogant, és Hénochot szülte. Várost épített, és azt fiáról Hénochnak nevezte.

Ki ölné meg Káint? És honnan jött a feleség? Meg a város?

És végül egy titokzatos, magyarázat nélküli pár sor a Teremtés könyve 6. fejezete legelején:

Isten fiai és az emberek lányai.

¹Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, ²az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. ³Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.” ⁴Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.

Isten fiai? Emberek lányai?

Két teremtés, két típusú emberiség.

Az Isten képére teremtett, áldott, szabad Ember, és a megátkozott, kirúgott rabszolga.

………………………………………………

Ez két spirituális történet, és az egész a hitről szól. Ugyanabban a nagykönyvben szerepelnek, egymás után.

Két nagyon különböző emberi viselkedésmintát írnak le. És csak rajtunk múlik, melyik teremtéstörténettel azonosulunk. Melyiket hisszük a sajátunknak.

Rabok vagyunk vagy szabadok.

Átkozottak vagy áldottak.

Michelangelo freskója emlékeztethet minket arra, melyik oldalára akarunk állni a Tudás fájának.

Emlékszünk-e arra, hogy jogunk volt enni a Tudás fájáról?

És most: mire használjuk a Tudást?