A halott Isten és
az új nemzedék
Michelangelo
freskóján a Sixtus-kápolnában
A korábbi bejegyzésekben már sorra vettük a
Sixtus-kápolna mennyezetén levő képeket.
Most nézzük részletesebben a középső sor utolsó három
képkockáját, a hetedik-nyolcadik-kilencedik részletet. Ezek Noé életéről
szólnak.
A hivatalos nézőpont szerint:
7. Noé áldozata
8. Az özönvíz
9. Noé részegsége
Ez szerint az elnevezés szerint viszont a hetedik kép nem
jó helyen van, hiszen Noé az özönvízből való megmenekülés után mutatott be áldozatot. Ezért sokáig ezt a részletet Káin és
Ábel áldozatbemutatásának nevezték, de ahhoz meg nem voltak beazonosíthatóak a
szereplők. És mivel a hármas egységekben levő jelenetfelosztás jól hangzott,
úgy döntöttek, hogy az a logikus, hogy három kép a Teremtésről szól, három az
Édenkertről, három meg Noé életéről.
Tehát ez itt Noé áldozatbemutatása. Azzal meg ne
foglalkozzon senki, hogy miért van az özönvíz előtt, mert akkor esetleg máson
is elkezd gondolkozni, és az veszélyes lehet.
Ezen a képen a megdicsőült, tiszteletreméltó Noét kellene
látnunk, aki megmentette a családját, és ezzel az egész emberiséget is a pusztulástól.
A fő helyen egy tekintélyes, a környezete által elismert Noénak kellene lennie.
De nem ő van.
Michelangelo ezen a képen is mást festett, mint ami a
bibliai történetben állt. Ő a korszakváltást jelenítette meg, a háttérbe
szoruló, idejétmúlt régi dogmák és a fiatalos, újító lendület közti
különbséget. Azt, ahogyan Michelangelo korában a reneszánsz újító eszméje betört
a középkor elavult világába.
A háttérben, az oltár mögött álló, fehér szakállas Noé
valamit magyaráz, de már csak az öreg felesége figyel rá. A mellette levő,
fiatal nő elhúzódik tőle, és csak legyint a szavaira.
Az erő itt van a kép előterében, az izmos, fiatal
emberekben. Noé ott hátul az oltár tetején levő, kis tűz előtt ácsorog,
miközben elöl az egyik fiú egy rendes, nagy tüzet szít a kemencében.
Az igazi tűz már a fiataloknál van.
Noé három fia aktív, dolgozik: az egyik a fát hozza, a
másik a tüzet rakja, a harmadik a levágott kos húsát nyújtja át a feleségének.
És az ő mozdulatuk, a férfi és a nő összefonódó keze van
a kép középpontjában.
Azon a lányon római stílusú a köpeny, és babérkoszorú van
a fején. Nem illik a környezetbe, mintha egy másik korból érkezett volna
közéjük. És mintha ő nyújtaná át azt a dolgot a férfinak, és nem fordítva.
Ha jobban megnézzük, ebben a képben is sok különös
részlet van. A baloldalon, az a fura lófej mintha az ökör fejéből nőne ki.
Aztán látszik középen a kos elvágott nyaka, de nincs sehol kés a képen. Az a
térdelő ifjú húst vagy belsőséget ad a lánynak, pedig az állat teste még nincs
is felvágva.
Noé három fia jól felismerhető, ők lesznek majd a
legutolsó képkockán is az apjukkal. Mellettük ott van kettőjük felesége,
zöldeskék köpenyben, de a harmadik asszony helyett egy újabb férfi van, aki a
második kost hozza. De minek, hiszen egyet már feláldoztak?
Ezekre nincs konkrét magyarázat, csupán elgondolkodtató
részletek, amik segítenek másként látni, a valóságot meglátni, hogy ne fogadjuk
el olyan könnyedén a készen kapott válaszokat.
Az Özönvíz című részletről már részletesen írtam itt:
Nézzük az utolsó képkockát:
Noé részegsége:
A bibliai történet szerint az Özönvíz után Noé szőlőt
ültetett, és kipróbálta a borkészítést is. Az eredményt pedig addig
kóstolgatta, amíg lerészegedett, és meztelenül elaludt a sátrában. Az egyik fia, Khám bement, meglátta apja
meztelenségét, és gúnyosan mesélte ezt a két testvérének. A másik két fiú, Sém
és Jáfet azonban rendes gyerekek voltak, fogtak egy takarót, háttal bementek a
sátorba, és letakarták az apjuk testét, anélkül, hogy megbámulták volna. Amikor
Noé felébredt, dühösen megátkozta Khám fiát, aki kigúnyolta őt, és megdicsérte
a másik két fiút.
Tehát azért volt bűnös, helytelen a szituáció, mert a
fiúknak nem volt szabad látniuk az apjuk meztelenségét, vagyis a nemi
szervét.
Na, most nézzük meg a képet!
Valóban ez van rajta?
Az egyik fiú tényleg egy takarót terít a fekvő férfira.
Csakhogy egyértelműen a fejét
takarja be vele, nem pedig a derekára teszi, mint ami elvárható lenne. Nem a
meztelenségét fedi el vele, hanem az arcát.
Csak a halottnak szokás letakarni az arcát. Élő embernek
nem, még ha részeg, akkor sem.
Ez itt egy halott öregember.
És ez a halott egyáltalán nem hasonlít a két előző képen
levő Noéra. Noé mindegyik képen piros köpenyben volt. Most is van egy piros
ruhás alak ott a háttérben, éppen a földet ássa, hogy majd szőlőt ültessen.
Erre a fekvő emberre viszont egy kékeslila színű köpenyt borít a fiú.
És ha jól megnézzük, akkor látható, hogy nincs is bor az
edényekben, még nem volt szüret, legalábbis semmi nyoma se a szőlőnek, se a
borkészítésnek, ezeket az edényeket még nem használták. Még nincs mitől
részegnek lenni.
Akkor vajon kicsoda ez a fehér szakállú, halott
öregember?
Kire hasonlít?
Ha végignézzük a mennyezeti freskósort, akkor láthatjuk,
hogy a Teremtő éppen ilyen fehérszakállú ember mindegyik képen, mint ez az
öreg férfi itt az utolsón.
A másik feltűnő dolog pedig az, hogy szinte pontosan
olyan testtartásban fekszik, mint Ádám a teremtésnél. Csak ennek a férfinak a feje már lehorgadt, és a karja is
lecsúszott a térdéről. Ő nem a felébredő, ifjú Ádám, hanem a megfáradt, távozó,
öreg Teremtő.
A halott Isten.
Az ősz öreg válla mögötti takaró gyűrődése olyan, mint
Ádám mögött a domboldal, az öregre terített kék köpeny vonala megegyezik az
Ádám melletti kék égbolt vonalával.
A három fiú együttese nagyon hasonlít a másik képen levő,
Ádám felé közelítő teremtői csoporthoz. És itt is megvan az egyik oldalon a
felemelt mutatóujj, a fiúé, de nem nyúl feléje a másik kéz. Az öregember karja
már erőtlenül lehanyatlott. A két világ közti kapcsolat már megszakadt.
Az egyik képen a kezdet, az ébredés pillanata, a másik
képen a távozás, a befejezés állapota.
A kezdet és a vég.
Az a Teremtő, aki felébresztette Ádámot, most eltávozott.
De itt van az ifjú csapat, önállóan, életerős felnőttként.
Ezzel a korszakváltással fejeződik be Michelangelo
freskósora a Sixtus-kápolnában.
És csak rajtunk múlik, mennyit látunk meg és mit értünk
meg az üzenetből.
A korábbi bejegyzések:
A Sixtus Kápolna freskói valóban nem arról szólnak, amiről egy templom falfestményeinek kellene, különösen a katolikus világ központjában.
VálaszTörlésMichelangelo képeiből sugárzik a pogányság, az eretnekség, az istentelenség. Valószínűleg hordoznak a képek valamilyen üzenetet is, ami nem csoda, hiszen már akkor is sok gnosztikus, alkímista, stb. titkos társaság működött. De hogy ezt a Vatikán egyik kápolnájában valósíthassa meg, ahhoz bizony kellett az akkori pápa (aki nem Gyula, hanem Julius! - a Gyula ősmagyar név) beavatottsága, vagy teljes félrevezetettsége is. Szerintem inkább az előbbi. Ez a pápa hasonló lehetett, mint napjainkban az argentin trónbitorló bohóc.
Ezeknek a freskóknak, meg a szarvas Mózes-szobornak (valójában az ördögnek állított szobrot e "remek" művész!) is egy múzeumban lenne a helye, mint a reneszánsz erkölcsi és filozófiai romlottságának iskolapéldája.
Hogy Michelangelo üzenete az lenne amit ezen írások szerzője állít?
Lehet.
Istentelen, szabadkőműves, sátánista szarság!!!
Teuton János