Ki veszi át az
Üzenetet?
Michelangelo
kétségbeesett segélykiáltása a Sixtus-kápolnából
A Sixtus-kápolnában a mennyezeti freskósor szíve,
gyújtópontja az oltár felett, bal oldalon levő, rejtélyes üzenetű
sarokfestmény. A főkapun belépve Jónás hatalmas, lendületesen előrehajló alakja
ragadja meg a látogató szemét a szemben levő falon, Jónás pedig két kézzel,
nagyon határozottan mutat erre a különleges sarokfestményre.
Senki sem érti, hogy miért.
Jónás felfelé néz, az első képkockán levő Teremtőre, aki éppen
szétválasztja a világosságot a sötétségtől, és nem figyel arra, amit Jónás mutatna
neki.
Azon a bal oldali sarokfestményen egy zseniális
tehetséggel megfestett, meztelen férfialak nyúl előre, akinek karja egy
kétségbeesett mozdulattal szinte kiemelkedik a fal síkjából. A Sixtus-kápolnában
bárhonnan nézzük, mindig úgy tűnik, mintha pontosan a nézőnek nyújtaná a kezét.
Reménytelenül, elakadva, mert senki sem érti, és nem
veszi át tőle azt az elveszett üzenetet. Michelangelo titkát nem látjuk, nem
értjük meg.
Természetesen van hivatalos, elfogadott értelmezése ennek
a sarokfestménynek, csakhogy a valóság szembeötlő módon nem egyezik a magyarázattal.
A kép hivatalos címe: Hámán megbüntetése. Ez Eszter könyvéből
van, ami egy külön történet a Bibliában, akár egy önálló regény: "Volt egyszer
egy Ahasvérus nevű perzsa király, akinek gondja támadt a királynéjával.
Összegyűjtette hát a birodalmából a szép szűz leányokat, hogy közülük válasszon
engedelmesebb feleséget magának. Az egyik lány, Eszter, megtetszett neki, az
ágyába is vitte, megszerette. Nem tudta, hogy a lány valójában zsidó
származású, és a nagybátyja Márdokeus, aki a királyi udvarban szolgál.
Volt
ennek a királynak egy Hámán (vagy más írásmóddal Ámán) nevű, macedóniai
származású, nagyon befolyásos minisztere, aki összeütközésbe került Márdokeussal,
mert az nem volt hajlandó meghajolni előtte. Ezen Hámán annyira bedühödött,
hogy elhatározta, az egész zsidó népet kiírtja a perzsa birodalomban. Azt
mondta a királynak, hogy a zsidók veszedelmet jelentenek a birodalom
számára. Ahasvérus elfogadta az érveket,
és utasítást adott, hogy pár héten belül történjen meg a zsidók lemészárlása.
Megtudta ezt Márdokeus, és Eszter befolyását felhasználva
ellentámadásba lendült. Az egyik este felolvasták a királynak azt a régebbi
történetet, amikor Márdokeus leleplezett egy király elleni összeesküvést. Erről
az uralkodónak eszébe jutott, hogy ezt a tettet még meg sem jutalmazta, úgyhogy
másnap rendeletben hirdette ki, hogy Márdokeus milyen nagyszerű alattvalója.
Estére pedig az ifjú királynő vacsorára hívta a királyt
és Hámánt is. Ott mondta el, hogy ő is zsidó, az ő nagybátyja Márdokeus, és
Hámán ki akarja irtani a népét. A király ettől méregbe gurult, mint aki most
hall erről először, és azonnal felakasztatta Hámánt arra az akasztófára, amit
az Márdokeus számára ácsoltatott a saját háza udvarán."
Ez tehát az eredeti történet. Csakhogy sok helyen máshogy
szól a szöveg, és más van a freskón.
Az egyik különbség az, hogy Hámánt egyértelműen
akasztófán végzik ki, a képen levő férfi viszont egy fára van felszögezve. De
ez lehetne Michelangelo művészi szabadsága is.
Sokkal feltűnőbb eltérés az, hogy erről a központi,
előrenyúló, gyönyörűen megfestett férfialakról senkinek sem egy cselszövő,
gonosz ember jut eszébe. Ő nem lehet egy bűnös ember. Michelangelo tudott
bűnhődő, rossz embereket festeni, ha akart. Itt viszont már valami egészen más
az üzenet.
A háttérben levő alakok még rendben vannak. Olyan ez, mint
egy képregény, több jelenet van egy képbe sűrítve, ahogy ez a középkori
festőknél megszokott volt. Hátul, a bal sarokban egy asztal mellett hárman
beszélgetnek: Eszter, Ahasvérus király, és a tiltakozó, bűnös Hámán. Ez
megfelel a Biblia szerinti vacsorajelenetnek.
Aztán a jobb oldalon az ágyban fekvő királynak éppen
felolvassák a régi történetet, amikor Márdokeus megmenti őt. Az olvasó szolga
mellett ott figyel Eszter is. Az ajtókeretben álló, sárga köpenyes alaknak
viszont megint Hámánnak kellene lennie, aki az ülő férfinek, Márdokeusnak szól,
hogy hívatja a király, hogy megjutalmazza. Csakhogy ez a sárga köpenyes már egy
elég jóarcú, fiatal férfi, és nem lehet a bűnös Hámán, a lépcsőn ülő, piros
ruhás ember pedig túl fiatal ahhoz, hogy Eszter öreg nagybátyja legyen.
Tehát ahogy nőnek az alakok, úgy növekszik a különbség a kép
és a történet mondanivalója között. A csúcspont pedig a középen levő, keresztre
feszített fiatal férfi. Ott a pozitív hősnek lenne a helye, nem az elbukott
bűnösnek. Ennek a történetnek elvileg Eszter a főszereplője, ő menti meg a
népét. Mégis, csak apró mellékszereplő a férfialakok mellett.
Tehát itt már a különbség túl látványos, és túl
különleges a férfi mozdulata is ahhoz, hogy egy egyszerű bűnös megbüntetésről
szóljon a kép. Bár a fához van szögezve, mégis mintha lendülne a teste, mint
aki adna, hozna valamit.
Nem tudhatjuk, mi az üzenet.
De van pár érdekes dolog.
A kápolna négy sarkában levő festmények a zsidó nép
megmeneküléséről szólnak, és a hőstettet végrehajtó főszereplő van a
középpontjukban. A bejárat feletti két képen: az egyiken Judit női cselvetéssel
legyőzi az ellenséges sereg fővezérét, és levágja a fejét, a másikon Dávid
győzi le Góliátot. Tehát két hasonló téma, fejvesztés, az egyik férfi, a másik
női főszereplővel.
Az oltár feletti falon a másik, jobb oldali sarokfestmény
Mózes és a rézkígyó története.
Mózes könyve, 21. rész: a pusztába vándorló zsidók
elégedetlenkedni kezdtek, erre kígyók támadták meg őket. Mózes segítségért
imádkozott. „És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd
fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben
maradjon. Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy
ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada.”
Az a kép közepén levő kígyós bot, a megmenekülés eszköze
megfelel az ókori görög szimbólumnak: ez a gyógyítás jelképe, Aszklépiosz
botja. Ez van a gyógyszertárak felett, az orvosok vagy kórházak címerében, vagy
a WHO logójában is.
Gyakran összekeverik a másik jelképpel, Hermész botjával,
pedig az egészen másról szól. Azon két kígyó fonódik össze nyolcas alakban, és
a bot tetején van két szárny is. Ez az isteni hírnök, Hermész pálcája, a
caduceus. Ebben együtt van az égi és földi tudás, a jó és a rossz tudásának a
képessége. A caduceus valójában a Tudás fájának a jelképe.
Tehát ha feltételezzük, hogy az oltár feletti
sarokfestmények is kapcsolódnak valamilyen formában egymáshoz, akkor
találhatunk valamit.
Az a meztelen férfialak emlékeztet a szárnyas hírnök,
Hermész ábrázolására. Csak itt nem szárnyalhat szabadon, mert fára szögezték. És
hiányzik a kezéből a Tudás botja.
Ez persze csak egy ötlet. A képen a titok van, a láthatatlan üzenet, és mindenki
saját maga találhat rá választ.
Az viszont egyértelmű, hogy ez a sarokfestmény a Sixtus-kápolna
kompozíciós fókusza. Itt fejezte be a festést Michelangelo. A mennyezetet keretező próféták is szibillák (jósnők)
sora is ide vezet.
Ha az ember a főkapun át lép a kápolnába és felnéz,
ösztönösen jobbra indul el a tekintete. A sorban az első az egyik legszebb és
legismertebb nőalak, a delphoi szibilla. Az arca az ajtó felé fordul, de az
egész testtartása, a mozdulata hívogatóan az oltár felé mutat. Vezeti a szemet
a következő, Izajás próféta alakján keresztül tovább, előre.
Ezen az oldalon
mindegyik szereplő testtartása előre lendülő energiát képvisel, mint egy
fokozatosan erősödő hullám, ami aztán az utolsó, gyönyörű nőnél, a Líbiai
szibillánál csap a magasba. Az ő könyve a legnagyobb, amit már be is zár. A
könyvekben leírható Tudás útja nála véget ér. A teste egy különleges, csavarodó
mozgásban van, tükrözve a fölötte levő isten alakját, aki pedig éppen a Teremtés
legelső pillanatát éli, amint elválasztja a fényt a sötétségtől.
A líbiai
szibilla energiája Jónáshoz érkezik, akinél már nincs könyv. Nála a leírt
szöveg helyett egy hallgatag hal van. Ami mellesleg egy elég furcsa hal,
egyáltalán nem bálnaszerű, és inkább Jónás társának tűnik, nem pedig az
elnyelőjének.
Az energia tehát odaér Jónáshoz, aki az egész freskó
leghatalmasabb és legmozgalmasabb szereplője. Ő pedig nagy lendülettel, két
kézzel mutat erre a különleges sarokfestményre.
Ez a mutató mozdulat egy érdekes, visszatérő motívum a
freskón. A legismertebb az, amit Ádám teremtéseként ismerünk. Ott egymás
felé fordul a két kéz, jelképezve a nagy pillanatot. Itt viszont Jónás két
mutatóujja egy irányba, erre a képre mutat. Valamire, ami a festés végére
Michelangelo számára a legfontosabb lett. Ez itt a végső Üzenet.
És ehhez az Üzenethez már nincsenek szavak. Ehhez
már nincs könyv, ez még a levegőben lebeg, megfoghatatlanul, felfoghatatlanul.
Ott van valahol, de csak nagyon kevesek láthatják meg. És aki látja, az
sem tudja igazán, hogy mit is lát.
Nézzük, mire mutat Jónás! Egy meztelen, fekvő
férfialakra.
Az a fekvő férfi elméletileg Ahasvérus király. De ha
jobban megnézzük, az ő alakja is érdekes. Ha megfordítjuk és tükörképként
nézzük, akkor még látványosabb, hogy olyan testtartásban hever az ágyon, és úgy
tartja a fejét, mint Ádám a teremtés pillanatában. De közben hasonlít a Teremtőre
is, a kézmozdulata, a lábai helyzete. A válla fölött pedig neki is ott van egy
férfi és egy női arc. A haja úgy áll, mint Ádámnak, de olyan ősz, mint a
Teremtőé. Olyan, mintha kettőjükből lenne összegyúrva.
Ő is emeli a kezét, és a kép közepén magasodó, lendülő
férfire mutat. Igen, ide, őhozzá érkezik az egész alkotás teremtő energiája.
De itt megszakad a folyamat. Az energia ideért, és itt
elakadt.
Az energia köre, ami indult jobb oldalon, az ajtótól, és
egyre erősödve halad az oltár felé, a líbiai szibilla alakjában csúcsosodott
ki. Neki van a legnagyobb könyve, amit már bezár. A Tudás kész. Ezután
következne a cselekvés, a másik oldal. De közben Jónás mutatja ott középen nagy
lendülettel, hevesen, hogy valami gond van, valami elveszett.
És akkor nézzük a bal oldali sort.
A líbiai szibillával szemben, a másik hatalmas méretű
alak egy magába roskadt, reményvesztett próféta, aki elkeseredetten hajtja le a
fejét. Az aláírás szerint ő Jeremiás.
A ruhája felül olyan aranysárga, mint a szibilláé, a
nadrágja meg olyan bordó, mint a felette levő Teremtőnek. Az arca, szakálla a
második képen levő, haragos Teremtőre hasonlít, amúgy pedig, ha jól megnézzük,
akkor a kissé idealizáltan megfestett Michelangelóra is.
Jeremiásnak már nincs könyve. Egy kis papírlap van a jobb
térde mellett, amin egyetlen szó látszik: ALEF.
Az alef a héberben és általában a sémi nyelvekben az
ábécé első betűje. Ugyanaz, mint a görögben az alfa. Tehát a kezdetet jelenti.
Azt a kezdetet jelentheti itt, aminek nem lett folytatása. A nagy mű nem készült el. Csak elkezdődött,
de elakadt, és az ég nem tudott kiegészülni a földdel. Az egyik oldal meghozta
a maga tudását, de nem volt mivel kapcsolódnia.
Az a papírlap a márványlépcsőn lóg lefelé, kiesett a próféta kezéből.
Ennyit tudott tenni, de már reménytelennek látja a helyzetet. A mögötte álló
nőalak ezen a papíron áll, ha felemelné a lábát, a lap végleg lehullana a
semmibe A nő lefelé néz, és szomorúan fordítja el a fejét.
És ez a sor már lemondóan halad vissza, a bejárat felé. Jeremiás után a perzsa szibilla látványosan
hátat fordít a prófétának, és a kis könyvecskéjébe merül. Utána jön az
indulatos, felháborodott Ezékiel, szintén a másik irányba fordulva, mintha a
következő szibillától kérdezné, hogy most meg mi a csodát csináljunk? Aztán következik az erüthreai szibilla, aki már újra előre, az oltár felé fordul.
De lendület benne sincs. Mintha Ezékielnek válaszul tenné, elgondolkodva lapoz
egyet a könyvében. Aztán Joel próféta jön
az irattekercsét nézegetve, egy nem túl ismert, kis próféta, akinek pár oldalas
írása a sáskajárás miatti sirámokkal kezdődik. És aztán vissza is értünk a
bejárat fölött unottan üldögélő, szintén nem túl nevezetes Zakariás prófétához.
Tehát ez a kör
második fele, a kudarc, a bukás köre, a csüggedt Teremtő-Michelangelo-Jeremiás
alaktól kezdve. Az a nagy energia, az a küldetés, ami a másik oldalon elindult, ami a líbiai
szibillánál a magasba csapott, és amire Jónás olyan nagy lendülettel hívná fel
a figyelmet, elveszett útközben.
Van tehát egy különös sarokfestmény, ami Michelangelo
szándéka szerint a legfontosabb üzenetet hordozza. Olyan, mint egy nagy
segélykiáltás. De mi nem halljuk meg, nem értjük meg, és így nem tudjuk
továbbvinni azt a nagy művet, amit a reneszánsz korban Michelangelo, Leonardo és
a többiek elkezdtek, de nem tudtak befejezni.
A bal sarokból az a férfi nyújtja a kezét mindenki
felé, aki csak felnéz a Sixtus-kápolna mennyezetére.
Ki veszi észre? Ki veszi át az Üzenetet?
............................................................
Kedves Olvasó!
A blogon, a korábbi fejezetekben olvasható, a témához
kapcsolódó regény ezt az üzenetet igyekszik megvilágítani.
A történet arról szól, hogy Angele, egy fiatal lány találkozik egy öregemberrel, aki Rómába hívja, hogy nézze meg a Sixtus-kápolna freskóját. Ott különös élményeket él át, és érdekes emberekkel kerül kapcsolatba. Az öregember elmeséli neki, hogy a reneszánsz idején Firenze
környékére megérkezett egy nagy szellemi csoport,
köztük Leonardo, Michelangelo és Raffaello, akik megpróbálták megváltoztatni a
világot.
De Leonardo kudarcot vallott:
nem ő lett X. Leó pápa, és így nem egy megreformált, humánus egyház alakította
a középkor történelmét. Elbukott a nagy terv, nem sikerült az emberiséget egy
magasabb szintre emelni, és az a szellemi üzenet azóta sem ért le a világunkba.
A Sixtus-kápolna
mennyezetfreskóján Michelangelo megfestette a küldetés történetét, a feladatot
és a bukást is, de ötszáz éve csak nézzük, és nem látjuk meg a valóságot.
Angele meglát valamit a freskón, ami megváltoztatja az életét. Általa kinyílik a Kapu,
és így mi, az olvasók is felismerhetjük végre önmagunkat, mint a régi küldetés jelenkori örökösei,
vállalhatjuk a felelősséget az életünkért, a kezünkbe vehetjük az irányítást, és
ezzel megteremthetjük az Új Világot.
...................................................................
A korábbi bejegyzések a freskóról:
…………………………………………….
Itt bárki tehet egy kis
virtuális látogatást a Sixtus-kápolnába:
Csodálatos látvány. A
számítógép billentyűzetén levő nyilakkal lehet körbefordulni, felfelé-lefelé
nézni, az egér görgetésével pedig kinagyíthatók a képek.
