Máshogy történt Éva
teremtése?
Egy „hamis”
Michelangelo-freskó a Sixtus-kápolna közepén
Michelangelo monumentális freskósora a
Sixtus-kápolnában a világ egyik legismertebb alkotása. Ötszáz éve csodáljuk a
képeket, és nem látjuk meg a bennük levő valódi üzenetet.
Pedig a megfestett jelenetek nem egyeznek az
elfogadott, kánonban rögzített magyarázatokkal.
Nincs bennük elrejtett titok, minden mondanivaló ott
ragyog jól láthatóan, gondolkodásra késztetve a nézőket. Feltéve, ha mernénk
látni a saját szemünkkel, és tennénk egy kis erőfeszítést a másként
gondolkodásra.
Azt hisszük, hogy pontosan tudjuk, mit látunk odafent,
pedig csak vakon bámuljuk a belénk hipnotizált magyarázatot. Próbáljuk meg most
új szemmel nézni a képeket!
A mennyezet közepén kilenc festmény ábrázolja az
Biblia egyes eseményeit. Ebből öt képkocka kisebb, és négy meztelen ifjú fogja
közre, a másik négy kép pedig jóval nagyobb, keret nélküli.
Az első három festmény a teremtésről szól.
A hivatalos nézőpont szerint:
1. A világosság és a sötétség
szétválasztása,
2. A Nap, a Hold és a növények teremtése,
3. A víz és a föld szétválasztása
És nézzük, mi nem stimmel!
Az első kép nagyjából megfelel a címnek, ez a bibliai
első nap egyik eseménye, bár nagyon egyéni módon ábrázolja a Teremtőt. A
második képpel már komoly probléma van: nem jó a sorrend, fel van cserélődve a
két esemény: előbb szét kellene választani a vizet meg a földet, az a bibliai
második nap története, utána következhetnek a harmadik napon a Nap, a Hold meg
a növények.
Tehát itt máris megállhatunk, és megnézhetjük jobban,
mi lehet a képen.
És akkor jöhetnek a kérdések:
- Miért van rajta két Teremtő?
- Miért olyan dühös és parancsoló az egyik, hogy még
az angyalok is rémülten néznek rá?
- Miért fordít neki hátat a másik, egyértelműen és
látványosan a fenekét mutatva feléje és a néző felé is?
- Mit jelenthet ez az indulat, sértődöttség,
kettészakadás?
- Hova megy a második Teremtő?
… Ezek itt most csak elgondolkodtató kérdések. Nem
kell, hogy válaszolni tudjunk rá, de legalább zökkentsenek ki a kábulatból.
Valami különös van a képeken. Valami más.
A harmadik részlet állítólag a víz és a föld
szétválasztása. De csak egy széttárt karú, magányos Teremtő lebeg a semmiben. Ehhez
sokkal jobban megfelelne az a bibliai idézet, hogy „Kezdetkor teremtette Isten
az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a
mélységeket, és Isten lelke lebegett a
vizek fölött.”
Csakhogy ezek a Teremtés legelső mondatai, és az első
napról szólnak. Miért illenek akkor a harmadik képhez?
Valami nagyon nincs rendben. És ezek a képek a
keresztény vallás legszentebb helyén, a pápaválasztásra szolgáló kápolna
mennyezetén ragyognak. Ott, ahol mindenki kívülről tudhatja az egész Bibliát.
Nekik festette Michelangelo ezeket a meghökkentő illusztrációkat. Vajon senki
sem merte meglátni a valóságot?
Nézzük tovább!
A következő három rész:
4. Ádám teremtése
5. Éva teremtése
6. A bűnbeesés és kiűzetés a Paradicsomból
A negyedik képkocka, Ádám teremtése a legismertebb.
Hogyan is kérdőjelezhetnénk meg a jelentését?
Csakhogy Ádám teremtése nem így zajlott a Biblia
szerint. Ezért Michelangelo idejében, a freskó elkészültekor ezt úgy
értelmezték, hogy Isten a helyes életvitelre figyelmezteti Ádámot a felemelt
mutatóujjával. Így írta le népszerű könyvében Giorgio Vasari is, a kor
legismertebb életrajzírója. És Michelangelo nem tiltakozott.
Az emberek csak találgatták, hogy a művész mit akart
ábrázolni a mennyezeten. Főleg azt, hogy mit jelenthetnek azok a hangsúlyosan
megfestett, életerős, meztelen ifjak a képeken, akiknek semmi keresnivalójuk
nem lett volna egy megszentelt kápolnában. Szende angyalkáknak és harcias
keruboknak illett volna ott őrködniük, ahogy más korabeli képeken is.
De Michelangelo nem magyarázkodott. Nem mondott
semmit.
Aztán a bizonytalan találgatások helyett kialakult a hivatalos
nézőpont, és attól kezdve mindenki jólnevelten azt látta bele a képekbe, amit a
hatalom helyesnek tartott.
Ha nincsenek akadékoskodó kérdések, akkor nincsenek
veszélyes válaszok. Akkor nincs önálló gondolkodás. Amit nem lehet hivatalosan
megmagyarázni, arról nem beszélünk, nem vesszük észre, vagy egy egyszerű
kijelentő mondattal elintézzük: „Ott vannak a meztelen ifjak. Nincs jelentőségük.
Nincs kérdés. Mindenki fogja be a száját, és lehetőleg a szemét is. Mi majd
elmondjuk, mi van odafent, és mit kell látni. Mi tudjuk, mi megnevezzük, és a
ti dolgotok, hogy elhiggyétek.”
Szóval lenne elgondolkodnivaló Ádám teremtésén is.
Utána következik Éva teremtése. Ez a képkocka viszont
azért lóg ki a sorból, mert ez az egyetlen,
amelyik pontosan ábrázolja a bibliai leírást. És emiatt ez „hamis”.
Ezt nem „Michelangelo, a Művész” alkotta, hanem „Michelangelo, az ember” festette a falra.
És ez sem lehet véletlen.
De erre majd mindjárt visszatérünk, csak előtte nézzük
végig a sort.
A bűnbeesés és a kiűzetés a Paradicsomból című képen
azonnal szembeötlik a probléma: Ádám saját maga nyúl a gyümölcsért! Nem Éva
csábítja bűnre, nem a Nő a bűnbeesés okozója. Mindketten saját akarattal, saját
döntéssel vesznek a Tudás fájáról. Sőt, Ádám jóval aktívabb cselekvő.
Ez viszont ellentmond az egész bibliai történetsornak.
Ez egy eretnek, lázadó gondolat képi megjelenítése. Hogyan lehet, hogy ezt
senki nem merte meglátni, szóvá tenni azóta sem?
Ennyire vakok vagyunk??
Nézzünk hát, és lássunk…
És haladjunk tovább. Az utolsó három jelenet Noé
életéből való:
7. Noé áldozata
8. Az Özönvíz
9. Noé részegsége
A hetedik kép sorrendje megint problémás, hiszen Noé
az özönvízből való megmenekülés után
mutatott be áldozatot. Ezért sokáig ezt a részletet Káin és Ábel
áldozatbemutatásának nevezték, de ahhoz meg nem voltak beazonosíthatóak a
szereplők. És mivel a hármas egységekben levő jelenetfelosztás jól hangzott,
úgy döntöttek, hogy az a logikus, hogy három kép a Teremtésről szól, három az
Édenkertről, három meg Noé életéről. Tehát ez itt Noé áldozatbemutatása,
punktum, és mindegy, hogy hol van, ne foglalkozzunk azzal, hogy így semmi
értelme. Ide festette a művész, és kész. Nincs kérdés.
A következő, nyolcadik jelenet hivatalos megnevezése
az Özönvíz. Az ezt megelőző blogbejegyzésben írtam arról, hogy nézzük csak meg:
ez egyáltalán nem egy rémülten menekülő, pusztulásra ítélt embertömeg itt az
előtérben, hanem a biztos Új Világba megérkező túlélők csoportja. A háttérben
pedig jelentéktelenül és a semmibe elsodródva lebeg Noé bárkája.
A bejárati ajtó feletti utolsó képkocka Noé
részegségét ábrázolja. Ezen is vannak különös részletek, de ezekről, meg a
többi képről majd máskor írok. Most térjünk vissza a középső részletre, a
„hamis” Michelangelo-festményhez.
Michelangelo nagyszerű művész volt, és bár mindig is szobrásznak
tartotta magát, a nehezen elvállalt freskófestésben is zseniálisat alkotott. A
Sixtus-kápolna mennyezete tele van gyönyörűen megfestett, szakmailag
tökéletesen kivitelezett, különböző testtartású, életteli, energiadús
emberalakokkal.
Kivéve ezt a középső képkockát.
Pedig ez itt a kompozíció magja, ez a kápolna mértani
középpontja. És a hivatalos magyarázat szerint ez tökéletesen helyénvaló, mert
ez itt Éva teremtése, a kápolnát pedig Szűz Máriának szentelték, aki
tudvalevőleg eltörölte az első nő bűnét, tehát egyértelmű a párhuzam Éva és
Szűz Mária között. Ez tehát az egész mű legfontosabb képkockája, ezért festette
központi helyre a művész.
Aki ezt az indoklást nem érti, az ne engem okoljon. Ez
tényleg a hivatalos magyarázat, ez van a szakkönyvekben és a Wikipédiában is.
Tessék gondolkodás nélkül elhinni, még ha értelmetlen,
akkor is. És ha ez a legfontosabb részlet, akkor tessék ezt látni a
legszebbnek, mert annak kellene lennie. Ez a csúcspont, ez hirdeti az
anyaszentegyház születését. Nincs kérdés, nincs kételkedés!
Vagy pedig el lehet kezdeni gondolkodni, kombinálni,
más magyarázatokat keresni. Vigasztaló a tudat, hogy ennél csak jobb
megoldásokat találhatunk ki.
Mert az azért egy csöppnyi józan látásmóddal is
elismerhető, hogy ez egy vacak kép. Igen, egy vacak, gyenge minőségű alkotás
azokhoz képest, amik körülveszik. Ez nem egy Michelangelo-mű. Ez itt egy
hamisítvány.
Persze, fizikailag bizonyítható, hogy ezt is ő
festette. Csakhogy nem a zseniális művész ihletett alkotása ez, hanem csupán
egy freskófestő átlagos, hétköznapi illusztrációja a bibliai jelenethez.
Az alkotás során Michelangelo a bejárat felől haladt
az oltár felé. Tehát ez előtt festette meg az édenkerti jelenetet egy gyönyörű
Évával. Ez után alkotta meg Ádámot az energikus, hatalmas Teremtővel. És főleg
ugyanekkor festette azokat az életteli meztelen ifjakat a kép négy sarkában.
Na, ők elevenek.
Ez a képkocka viszont élettelen. Mint egy hazug kép,
mint egy díszlet, ami eltakarja a valóságot.
Ez itt nem teremtés. Itt egy ájtatos, bamba nőszemély
botladozik egy behúzott nyakú, bánatos öregember előtt.
Nézd csak meg alaposan. Ott fekszik egy esetlen Ádám,
ájultan elomolva a szikla mellett. Egy gyerekképű kis mamlasz, épp hogy a nyál
nem csorog a szája sarkán. Az oldalából lép ki a vastag combú, kissé debil
leányzó, és olyan mozdulattal hajol az öregember felé, mint aki cukorkát koldul
a Mikulástól. És az az alak egyáltalán nem tűnik valami nagy hatalommal
rendelkező Teremtőnek. Csak egy fáradt, csalódott öregúr, aki rezignáltan tárja
szét az üres tenyerét a lány felé: sajnálom, de elfogyott a mikuláscsomag. És
feltűnően, rikítóan szőke a szakálla és a haja. Ez még a kápolnában, lentről
nézve is jól látható. A többi Teremtőnek mind ősz szakálla van, de ez az alak
nem tartozik közéjük. Ő csak egy színész, álszakállal és parókával.
És egyébként is látványosan rosszul lett megfestve. Túl
kicsi a feje, nem fér el rendesen a képen. A kereten kívül ülő ifjú majdnem
hátba könyökli. A köpenye aránytalanul bő, és ezzel a görnyedt testtartással
leginkább egy óriás kabócához hasonlít. Az egész kép olyan, mintha egy kezdő
festő műve lenne. És Michelangelo fiatal korában valóban készített egy ehhez
hasonló ceruzarajzot, Masaccio Az adógaras című freskójáról. Azon van egy
hasonló testtartású alak, de a köpeny még azon a vázlaton is jobban néz ki,
mint ezen a képen. Akkoriban tanulgatta a mesterséget, és van abból az időből
egy másik vázlatrajza is egy görnyedt nőalakkal, Giotto freskójáról
másolva.
Tehát ez itt egy hamis kép, ami viszont a többitől
eltérően pontosan illusztrálja a klasszikusan ismert bibliai történetet.
Lehet tovább gondolni…
Vajon mit akart ezzel sugallni Michelangelo?
Persze lehet, hogy semmi különöset. Sokféle válasz
lehet, vegyünk sorra.
- Lehet, hogy csak rossz napja volt, nem volt kedve
festeni, azért nem sikerült ez a kép.
Igen, ez is lehet. Michelangelo eleve nem akart
freskót festeni, csak a pápai parancsra vállalta, és azért, mert azt remélte,
hogy utána végre megalkothatja II. Gyula pápa monumentális síremlékét. Ami
aztán végül csak részletekben készült el.
Egyébként pedig ekkor, a munka közepén ment el a pápa
háborúzni, és nem hagyott pénzt a folytatásra. Michelangelónak meg kellett
szakítania a festést, hogy a pápa után utazzon, és megszerezze tőle a hiányzó
összeget.
Tehát igen, lehet, hogy csak egyszerűen rossz kedve
volt.
De ehhez képest a meztelen ifjak, és a következő
jelenetek mégis tökéletesek lettek.
- Másik lehetőség: Nem szerette a nőket, ezért nem
tudott méltó Évát festeni.
Igaz, hogy Michelangelónak nem volt felesége, nem
voltak nőkapcsolatai, ugyanúgy, ahogy a másik nagy korabeli zseninek,
Leonardónak sem. De alkotott egy csodálatos Pietát, és itt a kápolnában is
gyönyörű nőalakok sorakoznak a szibillák között. Lehet, hogy nem a nőket
szerette, de festeni nagyon szépeket tudott.
- Harmadik válaszlehetőség: Tudatos döntés volt, hogy
ilyen lett ez a kép. Michelangelo nem akarta megfesteni azt, amit valóban
gondolt, ehelyett a falra kent egy „hamis” képet. Akinek szeme van, lássa. Ez
nem a valóság. Ez a jelenet nem valódi.
Éva teremtése máshogy történt.
Tehát nem igaz az, hogy a Nő utólag egy darab
oldalbordából lett összebarkácsolva egy unatkozó kisfiú szórakoztatására, aki
nem tudott mit kezdeni magával egyedül. A Nő nem a tartozéka a Férfinak, nem
egy mellékes kis darabka belőle.
De akkor mi lehet az igazság Michelangelo szerint?
A képeken végignézve felismerhető, hogy Michelangelo
az egész Sixtus-kápolnában egyenrangúnak festette meg a férfit és a nőt.
Azt a másik, eredeti teremtéstörténetet ábrázolva, ami
úgy szól: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására
teremtette őt, férfinek és nőnek
teremtette őket.” És aztán: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész
földön, amely magot terem, és minden fát,
amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.”
Ez az első teremtéstörténet, a Biblia első oldalain.
Itt Isten egyszerre teremti a férfit és a nőt, és minden fáról ehetnek, kivétel
nélkül! Szó sincs egy kis szűk, bekerített Édenkertről, sem pedig a Tudás fájának
tilalmáról.
Aztán, miután Isten megpihen a hetedik napon, és
minden szép és jó, egyszer csak elkezdődik a könyvben egy második teremtéstörténet, egy másik(?) Teremtővel, porból formált
Ádámkával, oldalborda Évikével, és az ő kis tiltott gyümölcsfás játszóterükkel.
Na, de ez már túl elméleti téma, térjünk most vissza a
freskókhoz.
Figyeljük csak meg a mennyezet szélén levő hatalmas
alakokat: az ószövetségi próféták mellett egyenrangúan ott ülnek a szibillák,
az ókori, pogánynak tartott jósnők is. Nekik hivatalosan nem lenne joguk itt
lenni. Persze, erre is készült hivatalos magyarázat: azért lehetnek ott, mert
ők is megjövendölték Krisztus eljövetelét.
(Ez azért kissé viccesen hangzik. Ugyanis ez olyan
indok, ami alapján az, aki azt mondja: „mindjárt felkel a Nap”, vagy azt, hogy
„holnap esni fog az eső”, az értelmezhető úgy is, hogy ő is az égből jövő
Megváltó eljövetelét jósolja meg, és akár szent prófétává vagy jósnővé is
avathatnánk érte.)
Szóval azt láthatjuk, hogy Michelangelo hasonló
tudással rendelkezőnek, egyformán energikusnak, cselekvőnek ábrázolja a nőket
is. A bejárat feletti egyik sarokfestményen például Dávid győzi le Góliátot, a
másikon pedig Judit győzi le Holofrenész hadvezért.
A Noé áldozatának nevezett jelenetben, a kép
előterében a férfi a nő kezébe teszi az áldozatnak szánt húst, kettőjük
összeérő keze a fő motívuma a képnek. Az Özönvíznek nevezett részleten egy
diadalmas nő, egy anya áll a megmenekültek csoportjának az élén.
Az előző, édenkerti képen pedig Ádám és Éva egyaránt
nyúl a Tudás fájának gyümölcséért, akár tiltott volt, akár nem. Tehát nincs meg
a Nő bűne, nem ő a csábító, nem ő a felelős az egész emberiség bűnbeeséséért.
És ezzel az egész bűnbeesős történet is megkérdőjeleződik. És akkor az ember
teremtése máshogy is történhetett.
És még egy érdekesség. Az „Éva teremtése” képen belül
esetlenek és élettelenek az alakok, de a kereten kívüli ifjak nagyon is élők.
Az egyik majdnem hátbakönyökli a szakállas öregembert, akkora lendülettel
mozdul. A másik gondterhelten vakarja a fejét.
És ott van egy szép ifjú, akinek nagyon ismerős lehet
az arca. Ha kinagyítjuk: lám, olyan, mintha a szomszédos képen levő Ádám lenne!
És ott a másik fiatal, akinek deréktól lefelé férfi teste van, de az arca az
édenkerti Évához hasonló. (főleg, ha megfordítjuk, és ugyanarra néznek.)
Lehet, hogy csak különös véletlen, de érdekes
hasonlóságok.
És lehet, hogy van jelentőségük. Lehet ez például Michelangelo
üzenete arról, hogy az igazság a kereten, a kerítésen kívül van.
Összegzésül tehát: ha Michelangelo szerint nem úgy
történt az édenkerti jelenet, ahogy a nagykönyvben le van írva, ha Éva
teremtése hazugság, és Ádám teremtése is lehetett másként, akkor érdemes
elgondolkodni más válaszokon is, mint amiket készen kap az ember.
Az egész keresztény vallás a bűnbeesés aktusából
eredezteti a hitrendszerét.
Michelangelo pedig valami mást sugall.
Nincsenek kész válaszok. Azt gondolsz, amit akarsz, abban
hiszel, amiben akarsz. Csak tudj róla, hogy akkor látod meg a valóságot, ha
nyitva van a szemed.
Ezzel az írással nem azt akarom megmondani, hogy mit
láss, csak arra bátorítalak, hogy merj
látni.
Merj önállóan látni és önállóan gondolkodni. Mert
ehhez bátorság is szükséges.
Te döntesz. Te választasz.
…………………………………………………….
A freskó további, elgondolkodtató részleteiről a következő fejezetekben lehet olvasni:
http://michelangelotitok.blogspot.hu/2016/01/ertelemmel-teremtett-ember-vagy.html
A freskó további, elgondolkodtató részleteiről a következő fejezetekben lehet olvasni:
http://michelangelotitok.blogspot.hu/2016/01/ertelemmel-teremtett-ember-vagy.html
......................................................................................
Kedves Olvasó!
A
blogon, a korábbi fejezetekben olvasható, a témához kapcsolódó regényt az írói
fantázia szülte.
A történet arról
szól, hogy a reneszánsz idején Firenze környékére megérkezett egy nagy szellemi csoport, köztük Leonardo, Michelangelo
és Raffaello, akik megpróbálták megváltoztatni a világot.
De Leonardo kudarcot vallott: nem ő lett X. Leó pápa, és így nem egy
megreformált, humánus egyház alakította a középkor történelmét. Elbukott a nagy
terv, nem sikerült az emberiséget egy magasabb szintre emelni, és az a szellemi
üzenet azóta sem ért le a világunkba.
A Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján Michelangelo megfestette a küldetés
történetét, a feladatot és a bukást is, de ötszáz éve csak nézzük, és nem
látjuk meg a valóságot.
Most kinyílhat a Kapu, felismerhetjük végre önmagunkat mi, a régi
küldetés jelenkori örökösei, vállalhatjuk a felelősséget az életünkért, a kezünkbe
vehetjük az irányítást, és ezzel megteremthetjük az Új Világot.
……………………………………………………
Itt bárki tehet egy kis
virtuális látogatást a Sixtus-kápolnába:
Csodálatos látvány! A
számítógép billentyűzetén levő nyilakkal lehet körbefordulni, felfelé-lefelé
nézni, az egér görgetésével pedig kinagyíthatók a képek.
