Ötszáz éve vakok vagyunk? Mit festett valójában Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetére?

Ötszáz éve vakok vagyunk?

Mit festett valójában Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetére?

Te mit látsz ezen a képkockán?

A szemednek higgy, ne a beléd hipnotizált szövegnek.

Ez itt valóban a világvége, a bűnös emberiséget a föld színéről eltörlő Özönvíz?

Vagy esetleg valami egészen más jelentése lehet itt az előtérben, ennek a diadalmasan a szárazföldre érkező embercsoportnak?

Nézd meg jól! 

A hivatalos álláspont szerint ezen a képen a bibliai Özönvizet festette meg Michelangelo. A szakmai leírások szerint ezek itt kétségbeesetten menekülő, halálraítélt, bűnös emberek, akiket a Teremtő eltöröl a föld színéről. Csak a szent életű Noénak és családjának kegyelmez meg. A Noé által épített bárka a túlélés egyetlen eszköze, és ezzel együtt az egyház győzelmes szimbóluma, amely diadalmasan lebeg a pusztulás felett.  

De tényleg ez van a képen, vagy csak mindenki elfogadja ezt, mert ennek KELLENE látszani rajta?

Noé és a bárkája a legfontosabb ezen a képen?
Vagy pedig ez a képkocka, ahogy a többi is a Sixtus-kápolnában, Michelangelo kemény valláskritikája a korának egyházáról?

Ha kinyitjuk a szemünket, akkor egyértelművé válik, hogy Michelangelo eretnek, valódi üzeneteket festett a pápák orra elé, a Vatikán legszentebb helyére, oda, ahol a pápaválasztások zajlanak. Ezzel megpróbált kaput nyitni az egyháznak a megújuláshoz, egy új világhoz, de a pápák meg a püspökök nem voltak hajlandók meglátni. És persze azóta se akarnak tudni róla.

Nézd meg újra a képet!

Az a híres bárka egy távoli, jelentéktelen kis folt leghátul. Egyáltalán nem hajónak tűnik, hanem egy épületnek, ami a vízen lebeg. Nem sziklára épült, mint Péter egyháza, hanem a semmi közepén, elveszetten sodródik a semmibe, eltávolodva az emberektől.  

Több régi templomnak van ehhez hasonló formája Rómában. Csak hiányzik a torony csúcsa, és főleg hiányzik a kapu róla. Ez egy bezárkózó, rideg, könyörtelen vallás jelképe. A tetőablakban rabnak látszik a békegalamb is.

Noé, aki elvileg a főszereplője a történetnek, csak egy szakállas kis alak, aki bambán integet az üres látóhatár felé a bárka ablakából, miközben alatta egymást gyilkolják a menekülők, de ő tudomást se vesz róluk. Ha Noé a keresztény ember mintapéldánya, aki egyedül lenne méltó a túlélésre egy elvetemült és gonosz világban, akkor miért néz valahova a távolba, miközben a bárkája peremén emberek küzdenek a bebocsáttatásért? 

Ha pedig a bárka az egyház szimbóluma, akkor ez lenne az a jóságos Anyaszentegyház, a Krisztusi könyörülettel?

Hát, igen, Michelangelo szerint ott gyilkolják az emberek egymást, ott ostromolják kétségbeesetten a teljesen zárt falakat. Ott nincs könyörület, nincs együttérzés. Noé, "a szent ember" elzárkózott a szenvedő világtól, és a semmibe bámul. 

Aztán van középtájon egy csónak, abban is elveszett, kétségbeesett emberek vannak, akik szintén egymást ölik, és a bárka felé haladnának, de még evezőjük sincs hozzá.

Ha a bárka a nagyegyház, akkor a csónak a kisebb, akkoriban formálódó protestáns egyházak jelképe lehet, amik Michelangelo szerint szintén egymással vitáznak, egymást ölik, és a nagy bárkával akarnak kapcsolatba kerülni.

 

A kép jobb szélén emelkedik ki a vízből egy kopár szikla. Azon is szomorú emberek üldögélnek a sátor alatt, de ott már segítően nyújtják ki a társuk felé a kezüket. Egy öregember a halott fiát hozza ki a vízből. Ha őket jobban megnézzük, összevetve a freskósor többi képével, akkor elég érdekes dolgot fedezhetünk fel. Az a halott fiú nagyon hasonlít az alvó Ádámhoz azon a részleten, ami elvileg Éva teremtéséről szól, az öregember arca pedig az előző képeken levő Teremtőhöz. 

 Éva teremtése, részlet

Lehet, hogy ez itt Isten a halott fiával.

Ez a régi szikla, amin már csak egy szakadt sátor áll: lehet ez a zsidóság jelképe is Michelangelo szerint.

És most következik a legérdekesebb rész: a kép előtere.

Mit látsz itt?

Elveszett, pusztulásra ítélt, bűnös embereket? 

Ők lennének a kétségbeesett, reményvesztett, halálraítélt emberek?
Ezek az életerős, elszánt arcú nők, férfiak és gyerekek itt elöl, a leghangsúlyosabb szereplőként?!
Hiszen éppen ők vannak a legmagasabb, biztonságos szinten.

Ők azok, akik megérkeztek. Ők azok, akik megmenekültek. Ők elértek egy biztonságos, új partra.

Vajon hova érhettek?

Kolumbusz 1492-ben fedezte fel Amerikát. 

Michelangelo 1508-ban kezdte el festeni a Sixtus-kápolnát.

Ő azt a lehetséges Új Világot ábrázolta, ahova nem a magába záródott, Noé-féle kirekesztő vallás hajója tud megérkezni, hanem a szabad emberek csoportja az új Teremtő, a Nő vezetésével. Egy tisztább, boldogabb emberekkel teli Új Világ születik ott.

Ez itt Michelangelo akkori, idealista elképzelése arról, hogy az emberiségnek van esélye elérni új partokat, és megvetni a lábát egy szebb, új világban, a régi egyházak vezetése nélkül.

Ha ez a zöldellő mező egy új világ, akkor érthetőek ezek az életerős emberek a képen.

Mert akkor az egész festmény nem a pusztulásról szól, hanem a megmenekülésről, az új reményről.

Egy optimista világkép, ami sajnos nem pontosan így valósulhatott meg, de Michelangelo megmutatta a lehetőségét. Csak senki sem merte meglátni, sem akkor, sem ötszáz év óta, máig sem.  

Vajon az életünk más területein is ilyen vakok vagyunk?

Nézzük meg nyitott, tiszta szemmel, mit láthatunk a képen. 

 

Ez itt elöl egy új föld. Nem egy bizonytalanul lebegő hajó a semmi közepén, nem egy kopár kis sziget, hanem a biztonságot nyújtó, nagy szárazföld, magasan a hullámzó víz fölött.

Az előtérben a legnagyobb méretű alakokkal, a magaslati, zöld tájon életerős, nyugodt, megmenekült emberek csoportja van. Ez a lényeg, Michelangelo őket emelte ki.  

És tökéletes íve van az egész elrendezésnek is.

Ha a víz felől nézzük, akkor fokozatosan egyre értékesebb dolog van az embereknél. A leghátul haladó, piros köpenyes nő egy csirkecombot eszik. Előtte egy színesbőrű asszony a konyhaasztalt hozza, edényekkel. Előttük egy nagy zsákot cipelő alak, a sor legelején pedig a párját hozza a hátán egy férfi.

A második sorban, kissé rejtve, az asztalt tartó nő mellett egy apáca és egy pap arca látszik, ők lefelé néznek, talán bűntudatosan. De azért itt vannak ők is a megmenekültek között, talán hoznak egy tisztább hitet, és az arcuk sokkal emberibb és finomabb, mint a bárkából bámuló Noénak.

A zsákot hozó ember karja mögött látható egy érdekes arc, egy barna szakállas férfié, aki éppen olyan, mint Michelangelo! Tehát itt van ő is, de hátrafelé néz, a halott fiát tartó Teremtő felé.

Aztán legelöl, a fennsíkon vannak a legnagyobb alakok. Az előtérben a földön elnyúlva egy asszony a síró gyerekével. Ők túl fáradtak és elkeseredettek ahhoz, hogy örüljenek az új világnak. 

De a többiek életerősek. A központi alak az anya a két gyerekével, aki körül úgy lebeg a köpenye, ahogy Isten körül Ádám teremtésénél. Ő itt a magabiztos, határozott Nő, az Anya, aki biztosan megveti a lábát ebben az új világban. Az Új világ Teremtője. A halott Ádám az öreg Teremtő karjaiban a sziklás kis szigeten maradt, de a túlélő Nő a gyermekeivel megérkezett ide.

Úgy tűnik, Michelangelo őbenne látta az új világ lehetőségét. 

Előtte az egymást átkaroló, bizakodó emberpár, mint egy második Ádám és Éva, felettük a fára kapaszkodó fiatal, akinek pedig a köpenye akár a szárnya is lehetne. Olyan, mint aki az új kilátásról mond éppen híreket. A fára csavaródó lába, a köpenye, az egész testtartása olyan, mint az édenkerti képen az angyalnak a Tudás fáján. Mert ott sem a bűnbeesés történt Michelangelo szerint, hanem a Tudás megszerzése. Az is jellemző, hogy a csónakban és a sziklán felnőttek vannak, és csak itt, a megmenekültek között láthatóak gyerekek. Itt van remény, itt van egyedül jövő.

A sor végén pedig ott van a teljes család is. Érdekes, hogy a képnek ez a széle több reprodukcióról is lemarad, persze lehet, hogy csak véletlenül. De ez lehet a legzavaróbb részlet, mert ez aztán végképp ellentmond a képről hitt témának, a megsemmisítésre szánt, bűnös emberiségnek, a pusztulást hozó Özönvíznek.

Ez itt a sor vége. Indul az eszegető nénikétől, aztán háziasszony, dolgos férfi, pap, apáca, festő, utána férfi-nő együtt, erős, teremtő anya a gyermekeivel, a hírnök a Tudás fáján, és az új emberpár.

És most nézzük kinagyítva a kép legszélét, ahol befejeződik a sor:

Egy szakállas férfi, egy szép arcú nő, egy csecsemő és egy szamár.

Ha ezt a részt így kiemelnénk, és bárkit megkérdeznénk, hogy szerinte mit ábrázol, valószínűleg azt válaszolná: egyértelmű, hogy ez József, Mária és a gyermek Jézus. Ez itt a Szent Család.

És össze is hasonlíthatjuk Michelangelo Doni Tondo képével, amit előző évben, 1507-ben festett. Azon a kerek képen is a Szent Család van. Jól láthatóan hasonlóak az alakok és az elrendezés is.

Michelangelo: Doni Tondo

Mit keresne a Szent Család a bűnös emberiség csoportjában? Miért vannak itt, ha elvileg Noé bárkájában vannak csak azok, akik megmenekülhetnek?

Ugye, hogy nem stimmel az eddig elfogadott magyarázat?  

Tehát nézzünk újra rá az egész képre. Ez itt egy Új Világ, egy Új Emberiség lehetősége, egy új Szent Családdal.

Mennyire más ez, mint amit eddig hittünk róla.

És most érdemes elgondolkoznunk, hogy vajon a hétköznapokban is ennyire mást látunk a világból, és elhisszük a mások által mondottakat ahelyett, amit a saját szemünkkel látunk?

És egyáltalán tudjuk azt, hogy mit látunk magunk körül? 

Ennyire vakok vagyunk?

Elhisszük-e a belénk hipnotizált világvégéket, vagy képesek vagyunk észrevenni az új partokat, az új életek lehetőségét?...

*****************************************

Kedves Olvasó! 

A blogon a korábbi fejezetekben olvasható, a témához kapcsolódó regény a freskó üzenetét igyekszik megvilágítani.

A történet arról szól, hogy Angele, egy fiatal lány találkozik egy öregemberrel, aki Rómába hívja, hogy nézze meg a Sixtus-kápolna freskóját. Ott különös élményeket él át,  és érdekes emberekkel kerül kapcsolatba. Az öregember elmeséli neki, hogy a reneszánsz idején Firenze környékére megérkezett egy nagy szellemi csoport, köztük Leonardo, Michelangelo és Raffaello, akik megpróbálták megváltoztatni a világot.

De Leonardo kudarcot vallott: nem ő lett X. Leó pápa, és így nem egy megreformált, humánus egyház alakította a középkor történelmét. Elbukott a nagy terv, nem sikerült az emberiséget egy magasabb szintre emelni, és az a szellemi üzenet azóta sem ért le a világunkba.

A Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján Michelangelo megfestette a küldetés történetét, a feladatot és a bukást is, de ötszáz éve csak nézzük, és nem látjuk meg a valóságot. 

Angele meglát valamit a freskón, ami megváltoztatja az életét. Általa kinyílik a Kapu, és így mi, az olvasók is felismerhetjük végre önmagunkat, mint a régi küldetés jelenkori örökösei, vállalhatjuk a felelősséget az életünkért, a kezünkbe vehetjük az irányítást, és ezzel megteremthetjük az Új Világot.

 ***************************
 


A freskó további, elgondolkodtató részleteiről a következő fejezetekben lehet olvasni:

Máshogy történt Éva teremtése?

Egy „hamis”Michelangelo-freskó a Sixtus-kápolna közepén

http://michelangelotitok.blogspot.hu/2015/12/hazugsag-eva-teremtese-egy-hamis.html

Értelemmel teremtett Ember vagy legyártott rabszolga?

Melyik a Te teremtéstörténeted?

 http://michelangelotitok.blogspot.hu/2016/01/ertelemmel-teremtett-ember-vagy.html

A halott Isten és az új nemzedék

Michelangelo freskóján a Sixtus-kápolnában

http://michelangelotitok.blogspot.hu/2016/01/a-halott-isten-es-az-uj-nemzedek.html

Ki veszi át az Üzenetet?

Michelangelo kétségbeesett segélykiáltása a Sixtus-kápolnából

http://michelangelotitok.blogspot.hu/2016/01/ki-veszi-at-az-uzenetet-michelangelo.html

********************************************