34. Hámán története

– De te most a saját részletedre lennél kíváncsi a freskóból, ugye? – kérdezte váratlanul Leon.

Gyorsan bólintottam, mert az előző mondatai kissé összezavartak. Túl nagy dolog volt az, amiről beszélni kezdett. Térjünk inkább vissza a kézzelfoghatóbb részletekhez. Na, mi van azon a sarokfestményen? 

– Ez egy külön történet a Bibliában, egy önálló regény, Eszter könyve – mondta Leon mesélős hangsúllyal. – Olyan, akár egy filmforgatókönyv. Van benne ármány és cselszövés, férfi-női konfliktus, szerelem és vágyakozás, bűn és bűnhődés. Majd elolvashatod részletesen is. Most leegyszerűsítem erre a részre, ami a képen látható.

Volt egyszer egy Ahasvérus perzsa király, akinek problémája támadt a királynéjával. Összegyűjtette hát a birodalmából a szép szűz leányokat, hogy közülük válasszon engedelmesebb feleséget magának. Az egyik lány, Eszter, megtetszett neki, az ágyába is vitte, megszerette. Nem tudta, hogy a lány valójában zsidó származású, és az ő nagybátyja Márdokeus, aki a királyi udvarban szolgál. Volt ennek a királynak egy Hámán (vagy Ámán) nevű, macedóniai származású, nagyon befolyásos minisztere, aki összeütközésbe került Márdokeussal, mert az nem volt hajlandó meghajolni előtte. Ezen Hámán annyira bedühödött, hogy elhatározta, az egész zsidó népet kiírtja a perzsa birodalomban. A zsidók itt is olyan behurcolt szolganépként éldegéltek, mint akkoriban más országokban is, de elég nagy számban, és elkülönülten a többiektől, a saját törvényeik szerint. Hámán azt mondta a királynak, hogy a zsidók veszedelmet jelentenek a birodalom számára.  Ahasvérus elfogadta az érveket, és utasítást adott a pár héten belüli mészárlásra.

Megtudta ezt Márdokeus, és Eszter befolyását felhasználva ellentámadásba lendült. Az egyik este felolvasták a királynak azt a régebbi történetet, amikor Márdokeus leleplezett egy király elleni összeesküvést. Erről az uralkodónak eszébe jutott, hogy ezt a tettet még meg sem jutalmazta, úgyhogy másnap rendeletben hirdette ki, hogy Márdokeus milyen nagyszerű alattvalója.
Este pedig az ifjú királynő vacsorára hívta a királyt és Hámánt is. Ott mondta el, hogy ő is zsidó, az ő nagybátyja Márdokeus, és Hámán ki akarja irtani a népét. A király ettől méregbe gurult, mint aki most hall erről először, és azonnal felakasztatta Hámánt arra az akasztófára, amit az Márdokeus számára ácsoltatott a saját háza udvarán.  

Eddig még a történet el is menne, mint egy hepienddel záruló forgatókönyv. És nagyjából ennyi elég is ahhoz, hogy a festmény érthető legyen, mármint az a része, ami ezt illusztrálja. De az igazsághoz tartozik, hogy a szép mese elég csúnyán végződött. Az eddig pozitív hős, a jószándékú, de üldözött Márdokeus nem elégedett meg az eredménnyel. Bábként használva Esztert, elérte azt, hogy a korábbi rendelet átforduljon, és a király most a zsidóknak adott teljesen szabad kezet a vérontásra. Le is gyilkoltak hetvenötezer embert, és Hámán tíz fiát is felakasztották. Aztán nagy lakomát tartottak, és ez lett hivatalosan a purim ünnepe. 

Na, szóval se a Biblia, se a történelem nem éppen a hepiendes szép történetek gyűjteménye, sajnálatos módon. Dehát ez nem filmforgatókönyv, hanem az élet, és ezt az emberek jelleme formálja a maga tökéletlenségeivel – sóhajtott nagyot Leon. – De most térjünk vissza a kiindulópontra. Tehát itt van nekünk ez a sarokfestmény – mutatott a mennyezet felé.

– De ezen nem akasztófa van – jegyeztem meg.

– Bizony, bizony. Ez az egyik nagy eltérés. A másik pedig az, hogy erről a központi, előrenyúló férfialakról senkinek sem egy cselszövő, gonosz ember jut eszébe. Nagyon nem stimmel itt valami.

A háttérben levő alakok még rendben vannak. Ott, a bal sarokban egy asztal mellett hárman beszélgetnek: Eszter, Ahasvérus király, és a tiltakozó, bűnös Hámán. Ez megfelel a Biblia szerinti vacsorajelenetnek. 

Aztán a jobb oldalon az ágyban fekvő királynak éppen felolvassák a régi történetet, amikor Márdokeus megmenti őt. Az olvasó szolga mellett ott figyel Eszter is. 

Az ajtókeretben álló, sárga köpenyes alaknak viszont megint Hámánnak kellene lennie, aki az ülő férfinek, Márdokeusnak szól, hogy hívatja a király, hogy megjutalmazza. Csakhogy ez a sárga köpenyes már egy elég jóarcú, fiatal férfi, nem a bűnös Hámán, a lépcsőn ülő, piros ruhás ember pedig túl fiatal ahhoz, hogy Eszter öreg nagybátyja legyen. 

Tehát ahogy nőnek az alakok, úgy növekszik a különbség a kép és a történet mondanivalója között. A csúcspont pedig a középen levő, keresztre feszített fiatal férfi. Ő nem lehet bűnös. Megnézhetjük a túloldalon a kígyók szorításában szenvedő, elveszett embereket, vagy lent a falon az Utolsó ítélet eltorzult arcú bűnöseit. Michelangelo tudott bűnhődő, rossz embert festeni, ha akart. Itt viszont már valami egészen más az üzenet. 

És ahogy korábban már elmondtam neked, ehhez a képhez, ehhez az előrenyúló alakhoz vezet a freskósor összes energiája. Ide mutat nagy lendülettel, két kézzel Jónás. Ez itt a csúcspont.

Igen, itt van az Üzenet, amit te, Angele, megláttál. De amit mondhatnék róla, azok csak felszínes, üres szavak lennének. És ne zavarjon meg téged, hogy amikor meg akarod fogalmazni, te sem találsz hozzájuk megfelelő fogalmakat. Ez így van rendjén. Ez az Üzenet a felismerésről szól. A kép ott van, és ha látod, mi van rajta, akkor látod a Kaput.  

És ha te látod, akkor azt más is megláthatja. És akkor több, mint ötszáz év után lehullhat a szemekről a hályog, kinyílhat a Kapu, és megérkezhet végre a Tudás. Lehet, hogy csak egy szikrája az, amit át tudsz hozni, de én hiszem, hogy nagy tűzvész lesz abból a szikrából.

Igazi tisztítótűz. Már nagyon várjuk, ugye, Draco?