– Nézzük tovább a sort, már a hétköznapi, emberi világ
következik – folytatta Leon. – A következő kép Noé áldozatbemutatása. Persze,
szokás szerint, ez sincs rendben, ennek a Vízözön után kellene következnie, hiszen
ez lenne Noé hálája a megmenekülésért.
De ahogy Michelangelónál már megszokhattuk, őt nem
érdekelte a bibliai sorrend. Ő itt is a szétszakadás történetét folytatta.
Ebben a képben az idejétmúlt, elgyengült öregek és a tetterős fiatalok közti
különbséget festette meg.
A háttérben, az oltár mögött álló, fehér szakállas Noé
valamit magyaráz, de már csak az öreg felesége figyel rá. A mellette levő,
fiatal nő elhúzódik tőle, és csak legyint a szavaira. Az erő itt van a kép
előterében, az izmos, fiatal emberekben. Noé három fia dolgozik: az egyik a fát
hozza, a másik a tüzet rakja, a harmadik a levágott kos húsát nyújtja át a
feleségének.
Az ő mozdulatuk, az összefonódó kezük van a kép
középpontjában.
És ha jobban megnézzük, ebben a képben is sok különös
részlet van. Olyanok, amiknek nincs racionális magyarázata, csak furcsák, és
ezért segíthetnek látni. A valóságot meglátni a kész sémák helyett.
A képnek van egy látványos ritmusa, hullámzása. Az
energia a bal felső sarokban, az állatok fejénél kezdődik, jön le a két fiatal összeérő
karján keresztül, aztán a hosszúkás fahasábok kötegével újra magasra ível. Ott
a fát cipelő ifjú fején át visszafordul, az öreg nő köpenyétől Noé felemelt
ujjáig tart, és itt összecsapódik, ütközik a fiatal nő felemelt kezével. Majd
egy lassuló, leereszkedő hullámmal a középső nő fején, hátán keresztül
visszaérkezik a kiindulópontra, az állatfejekhez.
Az érdekes részletek pedig mindenhol ott vannak. A baloldalon,
az a fura lófej mintha az ökör fejéből nőne ki. Aztán látszik középen a kos
elvágott nyaka, de nincs sehol kés a képen. Az a térdelő ifjú húst vagy
belsőséget ad a lánynak, pedig az állat teste még nincs is felvágva.
Noé ott hátul az oltár tetején levő, kis tűz előtt
ácsorog, miközben elöl, a háttal levő fiú egy rendes, nagy tüzet szít a
kemencében. Az öregek ruhában vannak, a fiatal férfiak meztelenek.
Noé három fia jól felismerhető, ők lesznek majd a legutolsó
képkockán is az apjukkal. Mellettük ott van kettőjük felesége, zöldeskék
köpenyben, de a harmadik asszony helyett egy újabb férfi van, aki a második
kost hozza. De minek, hiszen egyet már feláldoztak?
És az a központban levő kézfogás a fiú és a lány között
is egy érdekes mozdulat. Azon a lányon római stílusú a köpeny, és babérkoszorú
van a fején. És mintha ő nyújtaná át azt a dolgot a férfinak, és nem fordítva.
És végül ez alatt kép alatt, ami áldozati tüzet ábrázol,
ott van az erüthreai szibilla, akinek a fejéhez szintén egy égő fáklyát tart
egy angyal. – Leon elhallgatott, és én kíváncsian vártam a magyarázatot. De
Leon csak mosolygott, és a következő kép felé intett. – És ezután jön a
legösszetettebb kép, az Özönvíz.
– Álljunk csak meg egy pillanatra! – szóltam közbe. – Még
nem mondta el, mit jelentenek ezek a részletek.
– Nem tudom, mit jelentenek – tárta szét a karját derűsen
Leon. – Lehet, hogy nincs bennük semmi titokzatos. Csak éppen így volt kedve
megfesteni ezt Michelangelónak. Mondtam, hogy nincs mindenre ésszerű
magyarázat. Lehet, hogy néha elég az, ha a valóságot látjuk. Itt pedig ez a
valóság.
– És ahogy az egész freskósor, ez is arról szól, hogy
tanulj látni. Észrevenni a részleteket. Gondolkodni. Következtetéseket levonni,
és saját eredményre jutni – fűzte hozzá Draco. – Ott van a sor túlsó végén az
első kettészakadás a férfi és női teremtő között azért, mert egy apa odaadta
volna az egyetlen fiát égőáldozatul a férfi Teremtő parancsára. Aztán
szerencsére elég volt csak egy kost feláldoznia. Ezen a képen is ilyen esemény
zajlik, de a nők itt már egyenrangú társként vannak jelen. És ott van az a
plusz fiúgyerek a baloldalon, aki egy második kost hoz az oltárhoz. Egy új
Izsák, aki már aktívan, maga gondoskodik arról, hogy ne lehessen ő az áldozat. Egy
fiú, aki már nem függ az apja vakhitétől.
A kép alatti egyik medalionon szintén egy szögletes oltár
látható, rajta egy férfi. Előtte harcias alakok. Ez Mattatiás, egy zsidó pap
története, aki Modin városában megtagadta, hogy idegen hit nevében áldozzon, és
lerombolta a bálványimádók oltárát.
A nemzedéki eltérések mellett tehát a régi és az új hit
kettészakadásáról is szólhat ez a jelenet. De sokan látták meg benne a saját
párkapcsolatukat is, azt a középen levő kézfogást, a férfi és női szerepeket.
Volt, aki egy esküvői készülődést látott a képen, az új egyesülés ünnepét, ami
már a fiatalokról szól, és nem a háttérben ácsorgó öregekről.
– És ezek után jön a részekre szakadó világ nagy
képeskönyve, az Özönvíz jelenete – vette vissza a szót Leon. – Ezt a képet
festette meg legelőször Michelangelo, és már ezen rajta van minden, amit el
akart mondani. És ez a leginkább félremagyarázott részlet, itt a bizonyíték a
tömegek vakságára. Az eltelt ötszáz év alatt senki sem állt meg a Sixtus-kápolna közepén, és nem
üvöltötte a bámészkodók arcába, hogy „hé, emberek, hát nem láttok a
szemetektől?”
Ismerős volt a
mondat, nevetve szóltam közbe:
– De lenne ilyen személy! Charlotte mesélte, hogy ő
szívesen megtenné, csak aztán lebeszélte magát róla.
– Igen, Charlotte – bólogatott mosolyogva Leon. – Őt is
ez a részlet ébresztette fel, ahogyan még sokakat. Ez itt a legszélesebbre tárt
Kapu. Tényleg csak a vak nem látja, hogy egy új világ kezdete van rajta, és nem
a világvége.
– Igen, Charlotte már sokat mesélt róla – mondtam.
– Na, akkor nem is kell nagyon részleteznem. A
szétszakadás végül is itt ér véget a különböző embercsoportok szétválásával
úgy, ahogy akkoriban Michelangelo látta.
A képen a legjelentéktelenebb szereplő Noé, aki a semmibe
bámul a magába zárult bárkája, vagy inkább a temploma ablakából. Az ő hívei
egymást gyilkolják a bárka szélén. A felső ablakban ott a bezárt, rabul ejtett
fehér galamb, ami nem tudja elhozni a béke olajágát. Michelangelo egyértelműen
odafestette a falra a véleményét az akkori keresztény egyházról, ami a saját
kiválasztottságának gőgjébe burkolózva elzárta magát az emberektől, és
elvesztette az együttérzését a szenvedők iránt. A szent Noé a bárkájában nem
lát, nem hall, nem beszél, csak lebeg a semmiben.
Aztán ott van a hitet keresők másik csoportja a
csónakban, akik összefogás helyett inkább egymással küzdenek, kétségbeesetten
és könyörtelenül vagdalkozva maguk körül.
A harmadik, nagyobb csoport a sziklán az elkeseredett
túlélőké. Élnek, de ez csak egy nyomorúságos, reménytelen élet. Köztük van a
halott fiát cipelő Teremtő is. Ez itt az ő szomorú, kilátástalan világa. Itt
nincsenek gyerekek, itt nincs jövő, csak a sivár jelen.
Aztán a kép előterében látható a leghangsúlyosabb
csoport, a legnagyobb alakokkal. Ők a győztes túlélők, az Új Világba megérkező,
reményteljes csapat, akiket az új Teremtő, a Nő, az Anya vezet. Náluk van jövő
és biztonság, itt vannak gyerekek, az új Ádám és Éva, és a Szent Család is.
Ezzel az átadandó Üzenet nagyjából véget is ért. De a
legutolsó képen Michelangelo még megfestette a férfi Teremtő halálát is. És
ezzel lezárult a képek sora.
– Miért, az nem Noé ott az utolsó képen? – kérdeztem, bár
már megszoktam, hogy úgyis minden mást jelent, mint amit először hisz róla az
ember. De az az utolsó kép nem tűnt túl bonyolultnak, erről még én is tudtam,
hogy miről szól. Vagy legalábbis eddig azt hittem, hogy tudom.
– Hivatalosan természetesen ez Noé részegsége – mondta
Leon. – A Biblia szerint az Özönvíz után Noé szőlőt ültetett, és kipróbálta a
borkészítést is. Az eredményt pedig addig kóstolgatta, amíg lerészegedett, és
meztelenül elaludt a sátrában. Az egyik
fia, Khám bement, meglátta apja meztelenségét, és gúnyosan mesélte ezt a két
testvérének. A másik két fiú, Sém és Jáfet azonban rendes gyerekek voltak, fogtak
egy takarót, háttal bementek a sátorba, és letakarták az apjuk testét, anélkül,
hogy megbámulták volna. Amikor Noé felébredt, dühösen megátkozta Khám fiát, aki
kigúnyolta őt, és megdicsérte a másik két fiút.
Tehát azért volt bűnös, helytelen a szituáció, mert a
fiúknak nem volt szabad látniuk az apjuk meztelenségét, vagyis a nemi
szervét.
Na, most nézd meg a képet! Mi nem stimmel?
– Hát, ha a meztelenség benne a bűn, akkor elég furcsa,
hogy a három fiú is ruhátlan, és nem tűnik úgy, hogy ez őket zavarná. Egy laza
köpenyféle van csak a vállukon.
– És ha a lényeget nézed, hogy az apai meztelenség a fő
probléma?
– Igen, hiszen azért teszi az öregre a takarót az egyik
fiú. Ó, látom már, hol a hiba! Hiszen egyértelműen a fejét takarja be vele! Nem
a derekára borítja, ami az elvárható lenne, hanem a fejét, az arcát takarja el
azzal a liláskék köpennyel. Tényleg, de fura! Így persze ez a kép sem az
eredeti bibliai történetről szól.
– Na, és ha az elvárt jelentéstől függetlenül nézed,
akkor mit látsz?
– Hát… így már más van rajta. Egy halott öregember, és a
három megrendült, szomorú fiú. Hiszen csak egy halottnak takarják le az arcát,
élő embernek nem, még ha részeg, akkor sem.
És most látom, hogy a piros ruhás Noé odakint ássa a
földet. Akkor valaki más van idebent, mert őrá lila köpenyt borítanak, Noé meg
eddig mindegyik képen pirosban volt.
És ha jól megnézem, akkor nincs is bor az edényekben, még
nem volt szüret, legalábbis semmi nyoma se a szőlőnek, se a borkészítésnek,
ezeket az edényeket még nem használták. Még nincs mitől részegnek lenni.
Akkor kicsoda ez a fehér szakállas, halott öregember?
– Szerinted ki lehet? – kérdezett vissza Leon.
– Jó, most már tudom, hiszen az előbb megmondta a
választ, csak akkor nem fogtam fel, hogy mit jelent. Tehát ez a halott Teremtő?
– Szerintem igen. De neked persze lehet más véleményed is
– mondta a szokott mosolyával Leon.
Alaposabban végignéztem a mennyezeti freskósort. Két
fontos dolgot találtam. Egyrészt a Teremtők pont ilyen fehérszakállú emberek
mindegyik képen, mint ez az öreg itt az utolsón. Másrészt szinte pontosan olyan
testtartásban fekszik, mint Ádám a teremtésnél, vagyis a kapcsolatfelvételnél.
Mintha Ádám öreg tükörképe lenne.
Csak az ő feje már lehorgadt, és a karja is
lecsúszott a térdéről. Pedig vele szemben, a három fiú együttese nagyon
hasonlít azon a másik képen levő, Ádám felé közelítő teremtői csoporthoz. És
itt is megvan az egyik oldalon a felemelt mutatóujj, a fiúé, de nem nyúl feléje
a másik kéz. Az öregember karja már erőtlenül lehanyatlott. A két világ közti
kapcsolat megszakadt.
– Igen, szerintem is ez a halott, öreg Teremtő, aki
elszakadt ettől a világtól – mondtam, miután befejeztem a szemlélődést. – Ő
volt az, aki a sor közepén megtalálta Ádámot, és az is, aki itt, az előző képen
az Özönvízben elvesztette a fiát. És most önmagát is elveszítette, eltűnik
ebből a világból, amit a fiatalok visznek tovább, és főleg a női Teremtő, abban
az új világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése